Beküldött ötletek
Itt találja a részvételi költségvetés keretében beküldött ötleteket. A szűrők segítségével kiválaszthatja, hogy melyik év ötleteit szeretné látni, illetve szűkítheti a listát az ötletek aktuális státusza (például elutasított, szavazásra bocsátott, nyertes) szerint.
Elutasított
Mozgólépcső
ELÖREGEDETT a lakótelep ugyanakkor sok a kisgyerekes (babakocsis) bérlő.
Sok család részére lenne nagy segítség a mozgólépcső.
Össze kéne fogni Köbányával!
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Homlokzat renoválás
A Városligeti két tanítási nyelvű általános iskola homlokzatának rendbe tétele.
Az ötlet nem önkormányzati területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra.
Elutasított
rendezett parkolás a Tábornok utcában
A Tábornok utcában a Deák Ferenc kollégium előtt, a járda és az uttest közötti kb 4 méteres sáv státusza nem meghatározott. Se nem zöld terület, se nem parkoló. Így ezen a részen ingyen parkolnak az autók egy olyan környéken, ahol egyébként fizetős a parkolás. Az ingyenesség miatt a kollégiumban lakó fiatalok onnan kijőve parkoló autókkal kerülnek szembe, ahelyett, hogy egy zöld sáv fogadná Őket. Javaslom, a nevezett szakasz státuszát zöld területté nyilvánítani és esetleg lezárni, de ha ez nem megoldható, akkor hivatalos parkolóterület legyen a környező utcákkal megegyezően.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Ilosvai Selymes tér környezetének végleges kerékpáros és gyalogos övezetté alakítása
Több éve, a nyári időszakban – teszt jelleggel – lezárják az Ilosvai tér környezetét az autósok elől. Adjunk végre bátorságot és forrást az Önkormányzatnak, hogy véglegesen lezárja ezt a területet az autók elől. A játszótér, a fitnessz park, a zöld felület, a két focipálya és a pingpong asztalok között nincs sok keresnivalója az autó forgalomnak.
Az ötlet nagy valószínűséggel a részvételi költségvetés keretein kívül a közeljövőben megvalósításra kerül.
Elutasított
Kerékgyártó utca – Rákospatak utca találkozásánál lévő sportpálya felújítása
A Ilosvai tértől távolabb eső sportpálya nagyon rossz állapotban van. Szükséges lenne a burkolat és a kerítés korszerű felújítása. A sportpályában sok potenciál rejlik, ha a kor követelményeinek megfelel. Példaként a Kassai téren lévő sportpálya felújítása említhető.
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Miskolci utca – Kerékgyártó utca lámpás kereszteződés kialakítása
A Miskolci utcának rendkívül megnövekedett a forgalma és az autósok sokszor veszélyesen gyorsan közlekednek. A Kerékgyártó utcánál sok gyalogos és kerékpáros szeretne átkelni gyerekekkel, kutyát sétáltatva vagy csak az újonnan kialakított troli megállok következtében. Nagyon sokat segítene az átkelésben egy lámpás kereszteződés. Az igényt növeli, hogy a környéken számos óvoda, iskola és játszótér található.
Az ötlet fontos, megvalósítása sajnos túllépné az ötmilliós összeghatárt.
Elutasított
Nagybecskerek téri játszótér új játékok
Ez a játszótér nagyon kedvelt különleges adottságainak köszönhetően. Azt gondolom, hogy valamilyen játékelem, ahol a gyerekek még jobban kiélhetik mozgásvágyukat, mászhatnak, próbára tehetik magukat igazán hiányzik innen. Akár a zöld csúszda helyére is el tudnám képzelni. A játéknap.hu forgalmazónak elképesztően kreatív sokoldalú játék katalógusa van. Másik városban már találkoztunk ezekkel és nagyon tetszett. Szeretnénk, ha nem kéne messzire utaznunk, hogy ilyen szuper játékokkal játszhassunk. Köszönjük szépen és hálásak vagyunk, hogy a homokozó is feltöltésre került.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Játszótér felújítása
Új játékelemek elhelyezése, padok elhelyezése asztalokkal, focipálya felújítása, pingpong asztallal, körbe futópálya, olyan lehetne, mint az óhegy parki játszóterek egyike
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Új játékok a játszótérre
Elég nagy a kihasználatlan terület a játszótéren. Akár egy libikóka is szuper lenne. Pad és asztal is jól jönne, az árnyékosabb részre.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Zebra a Telepes/Lőcsei kerszteződésbe
A megnövekedett forgalom miatt indokolt lenne a Telepes utcára egy zebra kialakítása. A belső utcákból erre a legrövidebb megközelíteni a Bosnyák teret, de itt nem található zebra. Reggeli forgalomban nagyon veszélyes az átjutás.
Az ötlet fontos, a megvalósítás költségei a kötelező fejlesztésekkel együtt túllépnék a megadott összeghatárt. Azontúl az ötlet fővárosi hatáskört érint, ezért tájékoztatásul továbbítani fogjuk a Fővárosi Önkormányzat felé.
Elutasított
Növényzet az utcánkbs
Nagyon keskeny az utcánk, de vannak volt üzlethelyiségek ablakbemélyedései, ahol el lehetne helyezni nagy virágtartókat. Tóth Attila a választás előtt megígérte, de semmit sem tett az ügy érdekében.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Több javaslat
Ötlet:
1./ Javaslom a Szugló és Kővér Lajos utca sarkánál az Aldi áruháznál egy Trolibusz megálló kialakítását a Róna utca irányába, itt ugyanis a két megálló aránytalanul nagy távolságra van egymástól.
2./ Javaslom a közterület ( járda és uttest ) takarítását heti rendszerességgel megoldani, mivel a járdák és úttest szegélye több helyet igen szennyezett és a közterületek takarítása nem megoldott.
3./ Javaslom a Tisza István tér visszatérő ellenőrzését, mivel azt és annak környékét a hajléktalanok összerondítják, szemetelek, a Parkban jó érzékű ember le sem tud ülni a padokra.
4./ Javaslom a közterületeken több szemét, hulladék tároló elhelyezését és azok űritését heti rendszerességgel.
5./ Javaslom a kerület nyugdíjasainak kis ėrtékű ajándékok kiosztását függetlenűl a jővedelmi helyzetüktől december hó elején.
Tisztelettel:
Dr. Németh Lajos 1145 Bp. Bosnyák utca 14-18 A épület.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Újvidék tér felújítása
Ping-pong asztalok és a burkolat felújítása
Sportpálya felújítása
Nyilvános wc a játszótérnél
Az ötlet fontos és kreatív, megvalósítása azonban túllépné az öt milliós összeghatárt.
Elutasított
olvasósarok a Pillangó parkban
Pár kényelmes fa fotel, mellette egy újabb közös könyvszekrény. A helyi társasházakból szívesen lejönnének az emberek olvasni a szabadtérre. 5-6 fotel+könyvszekrény/közösségi könyvszekrény
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
ruhagyűjtő konténer kihelyezése
Törökőrön nincs lehetőség a textilek, ruhák, stb leadására, sokan a szemét mellé teszik, amit utána szátdobálnak. A rendezetlen, szemetes környezetünket lehetne szebbé tenni egy közeli gyűjtő lehetőséggel. A gyüjtőpont ürítése az Önkormányzat dolga, de az abban lévő ruhák felhasználása, szelektálása nem elvárás. Esetleg a Vöröskereszthez lehetne továbbvinni, vagy a MOHU gyűjtőudvarba.
A konténer/gyüjtőpont megvásárlása 1 000 000 Ft, a havi elszállítás 200 000 Ft.
Több intézménnyel, döntéshozóval egyeztetve, a felvetés indokolt, de a területen nem megvalósítható.
Elutasított
Megallni tilos tablak kihelyezes az Almos vezer utjan
A szamtalan parkolo auto miatt nehezkedes a parkolas. Ha az ut szelen nem parkolnanak, csak a parkolokban egybol elhetobb lenne a kornyek.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Játszótéri játék korszerűsítés
Játszótéren egy csúszda található, kisebb gyerekeknek való vár vagy mászóka nincs, pedig sok kisgyerekes jár a szomszédos óvodákból, bölcsődékből arra a játszótérre.
Pillangó parkjoz hasonló kisebb gyerekeknek való mászóka-csúszda telepítése sokaknak örömet okozna.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Rendszeres fűnyírás, elszállítása, száraz, veszèlyes fák kivágása, gallyazás, szemtètszedès, patkanyírtás, úttakarítás, játszótèr karbantartás
Egèsz Zuglót èrintő alap rend ès karbantartás, ami elsődlegesen elkellene.
Sok a játszó, de abszolút nincs havonta karbantartás. Keritès sincs körülöttük, így sok a rongálás, lopás, esti hangoskodás! A szemeteseket nem ürítik rendszeresen, fedelesek kellenènek, mert a patkányok is elszaporodtak, amihez a dobozos csali kirakása egy vicc. Virágok alig vannak ültetve. Polgárőrsèg jelenlète sem ártana. Viharok utáni, avagy règi fák gallyazása, a sok lehulló lomb eltakarítása az utakról.
Az ötlet nem illeszkedik a Részvételi Költségvetés keretébe. Azonban a felvetés releváns és fontos, ezért lakossági igényként kezeljük és panaszként továbbítjuk
Elutasított
Komposztkeret társasházaknak
A zuglói önkormányzat korábban is adott társasházaknak és családi házaknak komposztkereteket… De olyan kevés volt, hogy azonnal elfogyott. Talán kb. 2 millió forintból már lesz annyi, hogy mindenki tudjon igényelni akar. Ha nem, akkor pedig korlátozzák társasházakra a lehetőséget, mert azzal több embernek segítenének.
A program létezik, komposztkeret ígényelhető az önkormányzattól.
Elutasított
Játszótér körbe kerítése
Játszótér körbekerítése, fejlesztése. Sok kisgyermekes család használná, ha körbe lenne kerítve, így a gyermekek bármerre elszaladhatnak. Kevesebb oda nem illő ember üldögélne a padokon italokkal.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kondi park
Az Egressy tér környékén nagyon sokan laknak, jelenleg is több társasház épül a környéken.
A tér kihasználatlan.
Egy kondi park létesítése nagyon jó lenne, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan használnák
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kondi parkok
Szuper ötlet lenne az Egressy térre vagy közelébe egy szabadtéri kondi park, mivel a közelben sehol sem található.
Lehetne pl. Eliptikus tréner, bicikli, evezőgép és hasonló erősítő gépek
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Játszóterek felújítása
Rengeteg kisebb nagyobb gyerkőc jár ki erre a játszótérre viszont elég szűkös a játékok kínálata. A hinták és a libikóka szuperek, de egy egyszerű kis csúszda van, ami helyén a gyerekek szívesen látnának egy kisebb-nagyobb mászókás csúszdát
Valamint a honokozót ha nem is felújítani, de frissebb homokkal feltölteni
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Játszótér fejlesztése
Nagyon örülnénk ha lenne a játszótereken valamilyen mászóka amelyen a gyerekek jobban tudnák fejleszteni magukat ,de bármiylen más fejlesztő játszótéri eszköznek nagyon örülnének a gyerekek😊
Illetve az egressy téri kisjátszón a ivókutat is szeretnénk ha valamilyen módon ki lenne cserélve,mert a beleöntött sok homok miatt mindig el van dugulva.
Nagyon köszönöm
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kerékpáros rávezetés a Németpróna utcáról a Rákospatak menti kerékpárútra
Sajnos a Németpróna utca elejének Rákos-patak felé vezető részén az aszfaltozás továbbra sem valósult meg, de nagy szükség lenne legalább a kerékpáros felvezetés burkolt, rendezett biztosítására. Ez megoldaná talán azt is, hogy a feljáróhoz az autók (különösen piac napokon és most, a Csömöri úti építkezés miatt) ne álljanak be úgy, hogy azt nem lehet tőlük használni.
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Rendészet
Azt látjuk, hogy már évek óta az Örs vezér terére vették be magukat rendezetlen és piszkos, kéregető, az ott közlekedő polgárokat leszólító, zaklató, kolduló egyének, amely rontja a környéken élők, illetve itt közlekedők (napi szinten kb pár ezer ember) biztonság- és komfortérzetét.
A rendőrség a jelenlegi állapotában (létszámgondok, intézkedési hajlandóság hiánya, stb.) ezt a feladatot legjobb esetben is csak 1-2 napra volt képes ellátni. Kérjük, hogy a költségvetés közösségi fejezetéből kapjon keretet egy olyan rendészeti csoport felállítása, amely hatékonyan tud fellépni a közösség egészét zavaró, deviáns egyénekkel szemben.
Fontos! Bármilyen rendészeti tevékenység/ jelenlét az érintett területen jól érzékelhetően a 8-17:00 órás munkaidőhöz igazodik. Jól tudják ezt az ott tartózkodók is, így általában este 8 körül szokott a tetőfokára hágni a buli. Így a javasolt járőrözési időszak 8-22:00 óráig.
Az ötlet nagy valószínűséggel a részvételi költségvetés keretein kívül a közeljövőben megvalósításra kerül.
Elutasított
Lakótelepek parkoló helyeinek felfestése
Panel épületben tartózkodó lakosként napi szinten szembesülök, hogy a lépcsőház előtti parkolók mennyire optimalizálatlanul vannak kihasználva. Az okok széles skálán mozognak: – a napokon át nem mozduló járművek
– az idős és túlságosan nagy helyet foglaló parkolók
– nemtörődöm “eldobom a kocsit valahol” embereken át
– A roncstelepként használt parkolók (évek óta egy helyben álló autók akár műszakilag is totálkárosan.
– Vagy akár azok az emberek akik az autójuk biztonsága érdekében úgy állnak keresztbe, hogy mások ne parkolhassanak oda
Sok esetben egyes gépjárművek egy helyben állása illetve a többi folyamatos mozgása teremt olyan szituációkat, ami miatt olyan “üres területek” keletkeznek két autó között, ahova még beférne egy autó, de arra már nem lenne elég hely, hogy az utasok vagy a sofőr károkozás nélkül ki és be tudjon szállni.
Ezt a helyzetet nagyon sokban javítaná, ha a parkolóhelyek (akárcsak egy mélygarázsban vagy pláza parkolóba) felfestéssel lennének jelölve. Ez nemcsak lehetőséget teremtene hogy optimalizáltan több autó ugyanakkora területen parkolhasson, hanem a lakosok kezébe is adna egyfajta kontrollt, mikor is egy folyamatosan rosszul parkoló lakosnak lehetne jelezni, hogy miért is parkol rosszul és parkoljon két vonal közé.
A beruházás nem lenne számottevő és ütemezetten is végrehajtható lenne. Nem kell egy parkolót napokig lezárni, hanem csupán egyszerre egy felét felfesteni és így maradna lehetőség a környéken lévő átmeneti parkolás biztosítására.
Ha egy átlagos parkolót nézünk (nagyon szívesen bizonyítom ezt képekkel) akkor minden 5. autó után +1 hely szabadulna fel, ami azt jelenti, hogy a lépcsőházak előtti parkolók kapacitását 20%-al növelnénk. Ez egy 50 parkolóhelyes területen +10 parkoló autót jelenthet minden más beruházás vagy terület módosítás nélkül.
Az ötlet fontos, azonban szakértők szerint, parkolóhely vesztéssel járna, így nem lehetne kielégíteni a helyi parkolási igényeket. Az ötletet lakossági jelzésként kezeljük, folyamatban lévő a parkolási koncpecióalkotás során.
Átengedett
Lőcsei út – Telepes utca kereszteződésének biztonságosabbá tétele
Közlekedési tükör, (fémtükör) kihelyezése a Telepes utca jobb beláthatósága érdekében.
A kereszteződés mind gyalogosok, mind az autósok számára nehezen belátható, ráadásul a bosnyák téri megújulás után a Lőcsei út forgalma is egyre nagyobb, így a közlekedés egyre kevésbé biztonságos.
Megjegyzés: Az ötlet a Budapest Közút Zrt. véleményezésére és engedélyére vár.
Elutasított
Zebra a 81-es troli Kerékgyártó utcai megállójához, trafipaxx-ok a Miskolci útra, öv utcára
Sajnos a 81-es troli Kerékgyártó utcai megállójába nem került zebra, pedig nagy szükség lenne rá, mivel az autók száguldoznak, előzgetik a buszt a megállóban. Rengeteg gyerek közlekedik ezen a vonalon, mivel sok iskola van a troli új megállóinak közelében! Kérjük, hogy szíveskedjenek ebbe a megállóba zebrát elhelyezni. Egyébként is probléma, hogy a Miskolci úton, Öv utcán száguldoznak az autósok! Állandó trafipaxok kihelyezését javaslom, ezeken az utakon!
Az ötlet fontos,azonban a megvalósítás költségei a kötelező fejlesztésekkel együtt túllépnék a megadott összeghatárt. Azontúl az ötlet fővárosi hatáskört érint, ezért tájékoztatásul továbbítani fogjuk a Fővárosi Önkormányzat felé.
Elutasított
Patakparti játszótér bővítése, új játékok telepítése
Tisztelt Döntéshozók,
Szeretnénk néhány új játékot kérni, esetlegesen kibővíteni a Patakparti játszóteret. A játszótér minden hétköznap délután tele van a környékbeli óvodák, bölcsődék gyermekeivel, sokszor nagyon zsúfolt a játszótér emiatt.
Hálásak lennénk, ha rendelkezésre állna több hinta a kisebbeknek (akár fészekhinta, páros hinta).
Örülnének a gyermekek egy új mászókának, ami a bölcsődés, kisebb óvodás korosztálynak való. A jelenlegi mászókát inkább a nagyobb korosztály használja délutánonként, a kisebbek emiatt nem férnek oda, valamint nem is túl biztonságos a sok nagy miatt.
Hasznos lenne egy-két földbe süllyesztett trambulin, kisebb dombok, amiken az egyensúlyozást gyakorolhatnák a gyermekek (példának hoznám a Pillangó játszótér e részét).
A közösség szereti ezt a játszóteret, a gyermekek szeretnek itt időt tölteni, mi szülők, pedig fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeink minél több minőségi időt töltsenek a szabadban, a friss levegőn.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kukát mindenhova!
Rengeteg szemét van szétdobálva mindenfelé a kerületben, kuka meg alig van.
Szükség lenne nagyon sok új fedett (madarak ellen) szemetesre, amit ürítenek is.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Óvodai játékok felülvizsgálata, javítása, cseréje
Példaként: kisfiam óvodájában május-június óta nem használható több játék. Az óvoda elindította időben a folyamatot, aminek következtében augusztusban kijöttek felmérni a játékok állapotát, majd az egyik játékot megjavították. KÉT VÉKONY LÉC került behelyezésre. A többi játékhoz anyagbeszerzés szükséges…egy kerek, kb. tenyérnyi falemez, és a hinta javítása, azokról nem tudni mi a baj velük. A tanév elkezdődött, a játékok nem használhatóak.
Szívesen részt vennék az óvodai udvari játékok állapotának felmérésében, cseréjében és javítási folyamatainak gyorsításában. Ez így jelenleg tarthatatlan.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
közterületi zöld sáv fejlesztése
A Miskolci utca Bartl János és Egressy út közötti szakaszán a járda és az útpálya közötti zöld sáv védelme pollerezéssel/kerítéssel, a zöld sáv rendezése (lakópark építkezésből “ottfelejtett” betontörmelék elszállítással) és fejlesztése az árnyat adó meglévőfasor kiegészítésével.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
útfelújítás
Tisztelt Polgármester Úr!
Az elmúlt években többször jeleztem, hogy a Thököly út Bosnyák tér és Dózsa György úti közötti szakasza a korábbi sínek mentén, ahol a kiemelten nagy forgalmú 7-es busz család közlekedik, rendkívül rossz állapotban van. Különösen borzalmas a Columbusz u és Hungária krt közötti szakaszon (leginkább a Bosnyák tér felőli oldalon). Sajnos minden alkalommal tovább lettem irányítva a főváros illetve a BKK felé. Természetesen nekik is jeleztem.
Segítségét szeretném kérni a teljes szakasz de legalább a kiemelt rész útburkolatának legalább a javításában.
Egyúttal szeretném jelezni, hogy a Cinkotai úton a 77-es troli Szugló u és Egressy út közötti szakasza is mindkét irányban borzalmas állapotban van. Kérem ezen szakasz útburkolatának a felülvizsgálatát és javítását is végezzék el mielőbb.
Köszönettel
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Patak tisztítása, környék fejlesztése
Tisztelt Polgármester Úr!
A Rákospatak fejlesztése nagyon szép ütemben halad, de csak egy bizonos szakaszon.
Korábban többször előfordult, hogy a patak medrét kikotorták, megtisztították a bedobált holmiktól és a leomlott oldasó téglákat helyre állították. Javaslom ezt most is elvégezni és nem csak a szokott Csömöri- Mogyoródi szakaszon, hanem onnan tovább is.
Emellett jó lenne még néhány szemetest és padot kitenni legalább a Sportpálya környékére a biciklis oldalra.
Az ötlet fontos, megvalósítása sajnos túllépné az ötmilliós összeghatárt.
Elutasított
Parkosítás, körforgalom kialakítása
Az Újvidék tér a Szugló utca lezárásával elég nagy terület lett, ahol a gyerekek játszhatnak, sportolhatnak. Célszerű lenne egy valódi körforgalmat létrehozni a tér körül, mert a kis szűk utcákban kerékpárral, autóval nehézkes közlekedni. Továbbá elég szemetes a tér, a gyerekek viszont imádnak a bokrok alatt játszani, célszerű lenne a teret kitakarítani, és parkosítani.
A költségbecslésre csak tippeltem, igazából nem tudom, mennyibe kerülhet.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra,.
Elutasított
Zárható, magasított kerítés a Füredi utca 7 játszótérhez a gyerekek önfeledt, mezitlábas szórakozása érdekében
A játszóteret jelenleg egy, még gyerekek által is átléphető magasságú kerítés veszi körül, az ajtók sem zárhatók, de nem is lenne értelme. Szükséges lenne egy magasított kerítésre, hogy a játszótérhez igen közel levő Örsről a hajléktalanok ne jöjjenek éjszakai menedéket keresni a játszótérre, vagy ne a lakótelepi kamaszok használják éjszakánként kocsmaként a játszóteret. Sajnos számtalanszor hagyják ott a hajléktalanok a kartondobozaikat, levetett ruháikat, de az iszogató társaságok is szétdobálják az üres alkoholos üvegeket, tele a játszótér cigicsikkekkel, de sokszor törött italos üvegekkel is. Ezen beruházással egyrészt a gyerekek kapnának egy tisztább, biztonságosabb játszóteret (igen sok gyerek használja nap mint nap), másrészt a játszóteret körülvevő panelházak lakóinak sem kéne éjszakánként az iszogató fiatalokat hallgatniuk. A beruházást nem csak a kisgyerekes családok, de a környék lakói is élveznék, hisz csendesebbé, biztonságosabbá tehetné a környéket. (Sajnos elég sok fotó igazolja a beruházás szükségességét, melyet jelen körben nincs lehetőség csatolni)
Az ötlet nagy valószínűséggel a részvételi költségvetés keretein kívül a közeljövőben megvalósításra kerül.
Elutasított
Roller parkoló kijelölt helyek
Itt van zuglóban van a vakok intézete, vakok országos szövetsége,vakok iskolája, pest megyei szövetsége is. Rengeteg látássérült küzd a helytelenül parkoló rollerek miatt. Kijelölt helyekkel nagyban javulna a helyzet.
Az ötlet nagy valószínűséggel a részvételi költségvetés keretein kívül a közeljövőben megvalósításra kerül.
Elutasított
Kutyafuttató körbekerítése
Egy jó méretű területen, egy teljesen felszerelt (víz, játékok, stb) kutyapálya van most ezen a részen, viszont a környéken lakók nagy többsége mégsem tudja használni amiatt, hogy nincs körbekerítve és több oldalról autós út határolja.Itt egy teljesen kiképzetlen kutyát elengedni lehetetlen. Ezen a környéken a legközelebbi kerített futtató a Kassai téren van, ami gyalogtávolságra messzi lehetőség. Így a környéken élő kutyásoknak sajnos nincs lehetősége futtatóval élni, ehhez szeretném a segítségüket kérni.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kutyafuttató körbkerítése
Rendes kutyafuttató kialakítása. Az út felöl már kész a kerítés, de jó ötlet lenne, teljesen körbekeríteni, kapuval, táblával, így talán nem használnák azok, akik nem kutyával vannak ( a babakocsisok, biciklisek, idősek kisgyerekkel sétálgatók) és elkerülhetőek lennének a konfliktusok.
Illetve a kút vissza állítása és beépítése
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kutyás közösségi tér és infrastruktúra fejlesztése.
Projekt címe: Zsivora Park Kutyás Rekreációs Tér kialakítása
Helyszín: 1144 Budapest, Zsivora park (a Zsivora szobor mögötti, kijelölt, jelenleg elhanyagolt terület)
Pályázó: Zsivora parki kutyások
(20 fő minimum)
1. Projekt célja
A Zsivora park jelenleg kihasználatlan része közösségi értéket teremthet, ha kutyás rekreációs térré alakul. A cél egy olyan biztonságos, fenntartható és közösségépítő tér létrehozása, amely egyszerre szolgálja a kutyatulajdonosokat, családokat és a környék lakóit. A projekt hosszú távon növeli a park értékét, csökkenti a konfliktusokat (pl. kutyák szabad futtatása vs. gyerekek játszótere), és támogatja a fenntartható városi életformát.
(Játszótér és edző park már van.)
2. Tervezett fejlesztések és elemek
* Kerítés és bejárat: Egy 130-150 cm magas, tartós, lehetőség szerint hegesztett acélhálós kerítés telepítése a teljes/fél terület körül, dupla, zsilipes bejárati kapuval. Ez a legfontosabb biztonsági elem, ami megakadályozza a kutyák kiszökését.
* Vízellátás és öntözés: A parkban meglévő! (És kihasználatlan!) locsoló-csatlakozás bővítése és kút kiépítése a futtatóba, integrált ivókút-csatlakozással, kutyák és gazdáik számára. Az ebből szintén kiinduló automata öntözőrendszer biztosíthatja a zöldterület egész éves jó állapotát!
* Napelemes közvilágítás: 5-7 darab napelemes lámpa elhelyezése a területen, amelyek lehetővé teszik a biztonságos, esti használatot, alacsony fenntartási költséggel.
Jelenleg nagyon rossz a közvilágítás a környéken!
* Agility pálya elemei: Költséghatékony, de tartós elemek kialakítása újrahasznosított anyagokból, mint például használt gumiabroncsok (szlalom, karika), fa raklapok (palló, libikóka). (Ezek egy részét egyébként magunk is megtudjuk építeni)
* Mű domb: Földből, raklapokból és gumiabroncsokból kialakított domb, amely mozgásra és játékra ösztönöz.
* Komposztáló: Két komposztáló láda kihelyezése a park tisztán tartásához és a fenntarthatósághoz.
* Kert karbantartásra alkalmas eszközök, gereblye, lapát és egy zárható szekrény.
* Homokozó, ásó “kert”: Egy kis, kijelölt terület, ahol a kutyák áshatnak, ezáltal levezethetik a felesleges energiájukat.
3. Költségvetés (bruttó)
| Tétel | Költségek nagyságrend becslése
(Ft) |
|—|—|
| Kerítés + dupla kapu | 1 900 000 |
| Vízellátás + öntözőrendszer | 800 000 |
| Napelemes lámpák (7 db) | 400 000 |
| Agility pálya elemek | 350 000 |
| Mű domb kialakítása | 400 000 |
| Komposztáló, homokozó, padok | 150 000 |
| Tereprendezés, előkészítés, váratlan költségek | 500 000 |
| Összesen | kb. 4 500 000 |
4. Fenntarthatóság
* Energia: Napelemes lámpák használata, így nincs hálózati költség.
* Víz: A meglévő locsoló-csatlakozás és az automata öntözőrendszer biztosítja a gazdaságos és önfenntartó vízellátást.
* Karbantartás: A közösség évente önkéntes takarítást szervez, az agility eszközök és a kerítés kisebb javításait a civil közösség vállalja.
* Komposztáló: Segíti a park rendben tartását, a levágott fű és kerti hulladék kezelését.
5. Közösségi haszon
* Biztonság: A kutyások és a park többi használója közötti konfliktusok csökkentése.
* Közösségépítés: Rendszeres programok, workshopok, családi napok szervezése.
* Fenntarthatóság: A környezettudatos megoldások erősítik a lakókörnyezet értékét.
* Zöldfelület megőrzése: Az öntözőrendszer biztosítja a növényzet megfelelő állapotát.
6. Extra opció: Tervezett programok (költség nélkül)
* Kutya-ovi lehetőség: Rendszeres, felügyelt játékidő kölyökkutyáknak.
* Felelős állattartás workshopok: Ingyenes előadások kutyatartási szakemberek bevonásával.
* Közösségi takarítási napok: Rendszeres események, amelyek erősítik a lakosok elkötelezettségét a terület iránt.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Világítás a játszóterekre
Sajnos télen már korán sötét van és a legtöbb játszótéren nincs világítás.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Ping pong asztal
Van egy nagy füves rész a játszótér előtt, oda lehetne Ping pong asztal
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Legyen Zuglóban is LMBTQI közösségi tér!
Tegyük Budapestet még jobb hellyé, legyen a magyar fővárosban is LMBTQI Közösségi Tér!
A Zuglói Közösségi Költségvetés segítségével most létrejöhet egy olyan biztonságos, nyitott közösségi tér Budapesten, ahol az LMBTQI emberek találkozhatnak, programokon vehetnek részt, és őket támogató szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A központ helyet adna csoportfoglalkozásoknak, kulturális eseményeknek és civil szervezetek programjainak is.
A Budapest Pride megmutatta, hogy a város kiáll a kisebbségekért és nem tűri el a fentről jövő, erőszakos politikai tiltásokat. Ne hagyjuk abba! Segíts, hogy legyen egy állandó biztonságos tér, ahol az LMBTQI budapestiek otthon érzik magukat. Neked egy klikk, a közösségnek egy fontos lépés az elfogadás útján. Ha pedig az LMBTQI közösség tagja vagy, segíts, hogy legyen egy otthonunk, és szólj az ismerőseidnek is! Egy ilyen központ biztonságos és befogadó teret nyújtana minden szexuális irányultságú és nemi identitású ember számára. Különösen fontos lenne fiatalok, idősek, HIV-vel élők, transznemű emberek és más marginalizált csoportok számára a közösségépítés vagy akár az önszerveződés lehetősége.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Mobil/konténer wc játszótereken
A legtöbb játszótéren és/vagy környékén nincsenek mosdók, gyakran idegenforgalmi helyek sem, ahová legalább be lehet menni szükség esetén. Szükség pedig van, főleg ha kisgyerekekről van szó, és a kisdolgot még csak el tudja intéztetni az ember egy bokor alján, de nagydolgot már nem, pedig ez is sok kellemetlenséget tud okozni. Nagyon üdvös lenne, ha helyben kulturált környezetben lehetne ezeket a nagyon emberi szükségleteket intézni, jó példát mutatva a gyerekeknek is. Lehetnének ezek olyan fizetős konténer mosdók, mint amik Zugló vasútállomáson is vannak.
Az ötlet fontos, megvalósítása azonban túllépné az ötmilliós összeghatárt. Sajnos a nyilvános wc üzemeltetéssel nem valósítható meg öt milliós költségkerettel.
Elutasított
Padok
Zuglóban rengeteg kismama sétálva jár bevásárolni, vagy csak úgy, és egyáltalán nincsenek padok, ahová le lehetne ülni akár a kisgyerekkel ha elfárad, vagy ha még pici a baba és szükséges menet közben megszoptatni. Ugyanígy az időseknek is lehetőséget adna, hogy megpihenhessenek, kapcsolódhassanak.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Átengedett
Új közlekedési lámpák
Rákospatak utca – Ilosvai Selymes utca (óvoda):
Új közlekedési lámpa a zebrához, vagy forgalomlassító berendezés (pl. útba épített villogó – olyan, mint a Herman iskolánál az Egressy-n). Reggel és délután 250 gyerek közlekedik az oviba/bölcsibe, illetve itt mennek át a játszótérre. Sok autós akár 70-nel megy, mert jó az út és nincs lámpa. Messziről nem látni, hogy jön-e gyalogos, mert sövény van a járdán.
Kerékgyártó utca – Miskolci utca
Az új trolimegállóhoz jó lenne egy közlekedési lámpa a gyalogosok miatt.
A költségkereten belül csupán az ötlet részeleme, az útba épített villogók telepítése megvalósítható, így az ötlet ennek megfelelően módosítva jutott tovább a hivatali előszűrés során. Ezt követően a Részvételi Tanács pontozásán magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Elutasított
Nyilvános wc forgalmas parkokba, játszóterekhez
A szabadidő kellemes eltöltéséhez a nagyobb parkokba, ahol sportpályák, változatos szabadidős lehetőségek (kutyafuttató, ping-ping asztal, foci, kosárpálya) van, szükség lenne fizetős nyilvános wc-re. Most az ember nem mer inni, mert akkor haza kell érni időben, gyerekeket a bokorba kell vinni.
Az ötlet fontos. A megvalósítás, az üzemeltetés, fenntartás költségei azonban biztosan túllépnék az összeghatárt. Sajnos egy közterületen üzemelő nyílvános wc nem valósítható meg ötmillió forintból.
Átengedett
Kerékpártároló Kincskereső Óvoda Szugló utcai telephelyén
Több szülő viszi reggelente kisgyermekét kerékpárral, nagyobb gyerekek maguk is kerékpárral járnak, de a járgányokat nem lehet bevinni az épületbe. A gyerekeké egész nap a bejárttal szemközti korláthoz van kötve. A szülők pedig oda vagy a villanyoszlophoz tudják letenni biciklijüket, míg a gyerekeket beviszik. Hálás lenne a szülői közösség, ha a kerékpártárolásra az óvoda telkén belül vagy közterületen megoldás születne.
Az ötlet sikeresen átjutott a hivatali előszűrésen, majd a Részvételi Tanács javaslatára összevonásra került a "Kerékpártámaszok létesítése bölcsödék és óvodák előtt" című ötlettel. Az összevont ötlet magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Elutasított
Játszótereken lakossági hirdetőtáblák
A kerületben, főleg a nagyobb játszótereken, mindig tele van szórva lakossági plakáttal a kerítés, ami nagyon rendezetlen benyomást kelt. Alapvetően a lakossági hirdetés teljesen rendben van, jó lenne, ha ez rendezetebb körülmények között valósulna meg. A kerületben kb. 30-40 játszótér van, játszóterenként 1 db 100 e Ft-os hirdetőtábla kihelyezésével megoldható a probléma. (Emellett a közterületi lakossági hirdetőtáblákra is ráférne a rendszeres tisztítás, gondozás).