Beküldött ötletek

Itt találja a részvételi költségvetés keretében beküldött ötleteket. A szűrők segítségével kiválaszthatja, hogy melyik év ötleteit szeretné látni, illetve szűkítheti a listát az ötletek aktuális státusza (például elutasított, szavazásra bocsátott, nyertes) szerint.

A szavazok gombbal összesen 3 különböző ötletet tud egyesével leadni.
Megnézem az ötleteket

Véleményezés alatt

3-as villamos menti esőkert-sor és szikkasztó

Helyszín:

A 3-as villamos vonala és a mellette lévő kavicsos parkolók közötti sáv.

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A villamos menti kavicsos parkolók és a pálya közötti sávban a vízelvezetés hiánya miatt esőzéskor nagy tócsák és sáros felületek keletkeznek. Egy összefüggő, több elemből álló (esőkertek, bioszűrők) sáv kialakítását javasoljuk, amely képes felfogni és tisztítva a talajba juttatni a parkolókról lefolyó vizet. A rendszer megszűri a gépjárművektől származó szennyeződéseket, megszünteti a tócsákat, és zöldfelülettel hűti a környéket. A növényzetet kifejezetten a városi, közlekedési környezet kihívásaihoz választjuk meg.

Véleményezés alatt

bicikli-gyalogos út biztonságossá tétele

Helyszín:

Teleki Blanka út, BVSC pálya melleti járda

Ötletbeadói költségbecslés:

100 000 - 250 000 Ft

A Teleki Blanka úton, a BVSC pálya melletti járda egyértelműen festéssel 2 felé van választva. Mivel egy bicikli út “folytatása, mindenki számára tudott, hogy egyik oldal a gyalogosoké, a másik a bicikliseké. Az azonban sajnos nincs jelezve, hogy melyik, így össze-vissza használják a gyalogososk, a biciklisek szlalomoznak közöttük, ami nagyon veszélyes. Valószínüsíthető, hogy mérete miatt a járda szabályosan nem lehetne gyalogosok és biciklisek számára egyaránt használható, de ha már így él a gyakorlatban, akkor egy jelöléssel a földön határozzuk meg melyik oldal a bicikliseké, melyik a gyalogosoké.

Véleményezés alatt

Olivabogyo fak

Helyszín:

Zugló zöld területein

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Ültessünk olivabogyó fákat zugló zöld területein mert ebből profitálhatna zugló,ha eladják a termékeket.

Véleményezés alatt

„Toklászmentes Zugló” – Lakossági zöldfelület-gondozó program

Helyszín:

A kerület teljes területe (fókuszban a társasházi környezetek közterületi padkái és sávjai)

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

A program célja a közterületi elhanyagolt, gazos, toklászos padkák és zöld sávok rendezése lakossági összefogással. Az önkormányzat „Toklászmentesítő csomagokat” biztosít a vállalkozó kedvű lakóknak, amelyek tartalmazzák az alapvető eszközöket (ásó, kesztyű), a takaráshoz szükséges mulcsot és klímaadaptív, gondozásmentes növényeket (pl. varjúháj, díszfüvek). A projekt keretében a lakók saját környezetükben számolják fel a toklászos területeket, helyettük rendezett, vízmegtartó és esztétikus növénytakarót alakítva ki, amely csökkenti a gyomirtás szükségességét és tisztább, biztonságosabb környezetet teremt.

Véleményezés alatt

Vezér utcai klímaadaptív zöldfolyosó

Helyszín:

Vezér utca az Egressy és Szugló utca között

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A Vezér utcai hosszúkás, domború füves terület jelenleg nem hasznosítja a csapadékvizet, a víz a járdákról és az útról a csatornába folyik, miközben a területen több fa kiszáradt. Célunk a terület “szivaccsá” alakítása: a szegélyek süllyesztett kialakításával és esőkertek telepítésével a környező felületek vizét a területre vezetjük. Ez helyben tartja a csapadékot, tehermentesíti a csatornahálózatot, és éltető vizet biztosít az új, klímatűrő fafajoknak és évelő növényeknek. A projekt a hőszigethatást is csökkenti, élhetőbbé téve a sétányt.

Véleményezés alatt

Közösségi kert létesítése

Helyszín:

M130 Sportközpont (Mogyoródi úti Sportközpont) Mogyoródi út 130.

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

Mogyoródi úti Sportközpont számos funkcióval rendelkezik, ugyanakkor jelenleg hiányzik belőle a fenntarthatóság, amelyhez a környékbeli lakók is hozzájárulhatnának vagy akár profitálhatnának belőle. A jelentős területtel rendelkező komplexum otthont adhatna egy kisebb lekerített közösségi kertnek, ahol a környékbeli lakók haszonnövényeket, dísznövényeket, fűszernövényeket termeszthetnének, komposztálást végezhetnének. Egyúttal jó helyszíne lenne az általános- és középiskolás diákok környezeti nevelésének is, ráadásul különösebb költség nélkül.

Véleményezés alatt

Járda szélesítése az Egressy úton

Helyszín:

Egressy út Herman Ottó iskola szakasz

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Rengeteg diák szülő érkezik biciklivel, rolerrel és nem férnek el. Az autók rálógnak a járdára, bicikli út nincs.

Véleményezés alatt

Újvidék tér biztonságos megközelítése

Helyszín:

Újvidék tér

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Az Újvidék tér forgalomtól elzárt részét az Amerikai újt irányából csak az iskolánál található zebránál lehet biztonságosan megoldani, de a téren található játszótérnek van például kijárata az Amerikai út Thököly út felőli oldalán is, ahol viszont minimum egy gyalogátkelőhely, vagy akár egy emelt gyalogátkelőhely kellene ahhoz, hogy biztonságosan meg lehessen közelíteni a játszóteret. Valamint az itt található zöldhulladék-lerakóhelyet is fel kell számolni.

Véleményezés alatt

Vízelvezetés zuglói játszótereken

Helyszín:

Újvidék tér - Tisza István tér

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

A gyerekek a játszótereken ötletes megoldásokkal és hosszú árkokkal mindig megoldják, hogy a játszótereken lévő kutakból a vizet a homokozókba tudják vezetni a legmelegebb nyári időszakokban. Ha már ezt megakadályozni nem lehet és nem is szükséges, elő lehetne segíteni a gyerekmérnökök munkáját, és biztonságosabb, rendezett környezetet teremteni a nyári hónapokra a homokozókba vezető kis befolyókkal. A Tisza István térnél található Macis játszóteret egy olyan árok vágja ketté jelenleg, ami teljesen balesetveszélyes, babakocsival szinte áthatolhatatlan, de hasonló a helyzet az Újvidék téren is.

Véleményezés alatt

Újvidék téri játszótéren piknik park

Helyszín:

Újvidék tér

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Az Újvidék téri játszótér füves sávját könnyedén lehetne több méterrel szélesíteni, ha a játszótér kerítése az Amerikai úthoz közelebb futna, ami egyébként is egy holt tér a területen. Minimális tereprendezéssel és füvesítéssel kaphatna a játszótér egy olyan új funkciót, amit sok környékbeli kisgyerekes tudna kihasználni, aki szeretne leülni a fűbe, de a játszótér alapvetően kavicsos burkolata miatt ezt nem tudja megtenni.

Véleményezés alatt

Elsőbbségadási rend felülvizsgálata

Helyszín:

Mogyoródi út – Szilágysomlyó utca – Vizakna

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Javaslom a Mogyoródi út és a környező mellékutcák (Szilágysomlyó utca, Vizakna utca, Paskál utca környéke) elsőbbségi rendjének felülvizsgálatát.

Az érintett területen jelenleg több jobbkezes, egyenrangú útkereszteződés található. A tapasztalatok szerint sok gépjárművezető nem észleli vagy figyelmen kívül hagyja az egyenrangú kereszteződésekre vonatkozó szabályokat, ezért gyakran a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekednek, illetve nem adják meg az elsőbbséget.

Ez rendszeresen veszélyhelyzeteket teremt, különösen a lakóövezetben közlekedő gyalogosok, kerékpárosok és a mellékutcákból kihajtó járművek számára.

Javaslom, hogy az önkormányzat és a közlekedési szakemberek vizsgálják meg egy kijelölt elsőbbségi útvonal kialakításának lehetőségét, valamint szükség esetén „Elsőbbségadás kötelező” táblák kihelyezését az érintett kereszteződésekben. Az egyértelműbb forgalmi rend hozzájárulhatna a sebesség csökkentéséhez, a balesetveszély mérsékléséhez és a lakóövezet közlekedésbiztonságának javításához.

Véleményezés alatt

Gyümölcsfesztivál

Helyszín:

Mogyoródi sportpálya

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A mogyoródi sportpályán szerveznénk a nyári szezonra aktuális gyümölcsfesztivált. Meghívnánk illetve meghirdetnénk a kistermelǒknek a részvételt. Ők hoznak mindenféle gyümölcsöt illetve ebből termelt pálinkát, lekvárt ilyeneket. Előadókat is hívnánk, illetve egész nap lenne zene és jó hangulat.

Véleményezés alatt

Akadálymentesítés 2.

Helyszín:

járdák, gyalogos átkelőhelyek

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Taktilis burkolat kialakítása a járdákon, hangjelzést adó jelzőlámpák (TÁS) biztosítása a gyalogos átkelőhelyeknél.
Társ ötletbeadók:
Hargittai Zsófia – zsofi8120@gmail.com
Fuják Nóra – fujaknori@gmail.con
Tóth Kinga – kinga.toth2008@gmail.com

Véleményezés alatt

Egészségügy és lakókornyezet fejlesztése

Helyszín:

Hermina úti szakrendelő és a Francia út

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Biztonságosabb és élhetőbb környezet, korszerűbb egészségügyi ellátás
Fontosnak tartom a Hermina úti szakrendelő felújítását és korszerűsítését. Egy modern és jól felszerelt egészségügyi intézmény gyorsabb és magasabb színvonalú ellátást biztosíthatna a kerület lakói számára, javítva a betegek komfortérzetét és az egészségügyi szolgáltatások minőségét.
A Francia út környezetében a MÁV-csoport bevonásával térfigyelő kamerák telepítését és a terület rendezését javaslom. A közbiztonság javítása és a közterületek rendszeres karbantartása hozzájárulna egy tisztább, rendezettebb és élhetőbb városrész kialakításához.
Javaslom a Zászlós utca forgalmának felülvizsgálatát annak érdekében, hogy csökkenjen az átmenő gépjárműforgalom, és nyugodtabb, biztonságosabb lakókörnyezet alakuljon ki. A lehetséges forgalomcsillapító intézkedéseket és a közlekedési rend esetleges módosítását érdemes a helyi lakók bevonásával megvizsgálni.

Véleményezés alatt

Esőkert + kiülő

Helyszín:

Czobor utca és a Rákospatak utca sarkánál

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Esőkert kialakítása valamint padok telepítés és felújítása és parkosítás

Véleményezés alatt

A csömöri út rendbetétele, járda kiépítése

Helyszín:

Csömöri út

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Az MTK sportközpont felöli oldalon járda kiépítése valamint az út zöldítése

Véleményezés alatt

Akadálymentesítés

Helyszín:

Iskolák, aluljárók, bevásárlóközpontok

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Az épületekhez akadálymentesített bejárat biztosítása mozgássérült személyek számára (kerekesszék emelő lift, rámpa stb.).

Véleményezés alatt

Tető a játszótéri szemetesekre

Helyszín:

Bármelyik játszótér, vagy sétány, ahol nyitott szemetesek vannak

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

A galambok helyét a varjak erősen felváltották a városokban. Ezek a madarak vannak elég erősek és okosak, hogy a szemeteseket kifosszák az utcákon és a játszótereken. Ennek az az eredménye, hogy hatalmas rendetlenség van sok szemetes körül. A madarak könnyen szétdobálják az emberek nagy energiával tudják összeszedni. Erre megoldás lehet emelhető fedél felszerelése a szemeteseken ezeken a helyeken, hogy tisztább és rendezett legyen a kerület.

Véleményezés alatt

Parkolóhely kialakítása

Helyszín:

Angol utca Mogyoródi út -Egressy út közötti szakaszon

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Angol utca Mogyoródi út -Egressy út közötti szakaszon egy nagy aszfaltozott, de mállott részen megfelelő aszfaltra ha felfestés kerülne akkor akár halszálkában 2 sor autó is tudna parkolni úgy, hogy középen van a két sor halszálka ami körbejárható lenne.

Véleményezés alatt

Telek rendezese

Helyszín:

Erzsébet királyné u.es Fűrész U. sarok,Fűrész U.113.

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A saroktelek üzletnek van hirdetve,de rettenetes állapotban van,szemét osszedobalva,stb.A környék rendezett,de ez a lepusztult sarok nagyon sokat ront rajta.Vagy adja el az önkormányzat és legyen itt is lakóépület vagy rendezzék ezt a telket és legyen valami Szolgáltató központ.( Nem ital szolgáltató…)

Véleményezés alatt

Szederkény utcai kutyás higiéniai és vízelvezetési zónák kialakítása

Helyszín:

Szederkény utca - Vazul utca között található zöld terület

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

A Szederkény utca végén lévő kutyás kuka a növényzet (tüskés vadvirágok) miatt nehezen megközelíthető, ami higiéniai problémákat okoz. A projekt célja a kuka környékének egy 1 méteres sávban történő, akadálymentes rendezése, valamint a kuka körüli felület vízelvezetésének javítása. Emellett az útról lefolyó csapadékvíz számára egy célzott szivárgó sáv kialakítását javasoljuk, amely a vizet közvetlenül a meglévő szikkasztó területére vezeti. Ez a megoldás a méhlegelő érintetlenül hagyása mellett biztosítja a kuka könnyű elérését, a terület tisztaságát és az esővíz hasznosulását.

Véleményezés alatt

Lépcsőház festés, kertrendezés

Helyszín:

Bosnyák tér 18.

Ötletbeadói költségbecslés:

500 000 - 1 000 000 Ft

A Bosnyák tér 18-as szám alatti társaság teljesen önkormányzati tulajdonú. A ház még ideköltözésünk előtt felújításon esett át. A homlokzata elfogadhatóan néz ki, de a lépcsőház és a belső kert borzasztó elhanyagolt. Az ember belép az utcáról és teljesen megdöbben. Biztos vannak ennél rosszabb állapotban lévő önkormányzati házak is, de ez egy valamikor felújított ház, csak további karbantartást igényelne, mert így csak évről-évre romlik az állapota. Szerintem, minimális pénzből esztétikussá lehetni tenni.

Véleményezés alatt

Zuglói kertbarátok akadémiája

Helyszín:

Zugló köz- és magánterületei

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A zuglói kertbarátok akadémiájára zuglói magán- illetve közterületet gondozó lakosok iratkozhatnának be ingyenesen és az akadémia egy évig tartana rendszeres elméleti és gyakorlati oktatással szakemberek segítségével. Az akadémiát Szomoru Miklós vezethetné, aki országos ismertséget szerzett a kertjével, vagy a zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum oktatói végezhetnék a munkát megbízás útján. (Megyeri Szabolcs és kertészete összeférhetetlenség okán kizárva.)

Véleményezés alatt

Árnyékosítás, fapótlas a Kőszeg utcai játszótéren

Helyszín:

Kőszeg utca

Ötletbeadói költségbecslés:

250 000 - 500 000 Ft

Kb két éve veszélyesse válás miatt kivágtak 3-4 nagy fát a Kőszeg utcai játszótéren. Azóta ezek helyett nem ültettek újakat, pedig lett jelezve a Zuglói Zrt-nek. A szépen felújított játszótér a fák és árnyék hiánya miatt a melegebb tavaszi napokon és a nyári szezonban használhatatlan, mert hőgutat lehet kapni. Új fák ültetése lenne szükséges, és persze amíg azok megnőnek olyan mértékben, hogy árnyékot adnak, addig másik napvitorla biztositasa jó lenne. Egy napvitorla van, csak a homokozó fölött.
Csodás ez a kis felújított játszótér, az árnyékosítással nagyon sokat tennének az itt élők gyerekekért.

Véleményezés alatt

Fából készített drótkötélpálya vagy mászóka iskolás korú gyerekeknek

Helyszín:

Fogarasi út 82/A-B. és Kalapács utca 15/A-B. által közrefogott közterületen

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A Nagy Lajos királyi úti lakótelepen számos játszótér volt annó, nagy részüket megszüntették, azonban a lakótelepen egyre több a kisgyerekes család, ezért az ötlet helyszínén, ahol megmaradt a hinta, de nincs kerítéssel lezárva a játszótér, további játszótéri elemeket lehetne elhelyezni, például iskolás korú gyerekeknek egy fából készített drótkötélpályát vagy kicsit nehezebb mászókat.

Véleményezés alatt

Zugló Szíve – koncepció terv kidolgozása

Helyszín:

Varsó utca ls környéke

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

Bemutatásra került Zugló Szíve néven egy hangulatos zuglói, kávézós, gasztro-kulturális környék tervezete a Bartók Béla út, Pozsonyi út. Lövőház utca, stb. mintái alapján, amelyek koncepciók voltak és nem beruházási tervek. Így is megvalósultak szépen organikusan.
Főépítész asszony további kidolgozást javasolt. Ezzel egyetértve született a jelen beadvány, ötlet a kidolgozás finanszírozására, hogy támogatható, előterjeszthető legyen a javaslat.

Véleményezés alatt

Hozzáférhető hangostérkép Zugló forgalmas köztereiről

Helyszín:

Bosnyák tér, Hősök tere, Örs vezér tere, Ötvenhatosok tere

Ötletbeadói költségbecslés:

500 000 - 1 000 000 Ft

Egy szakmailag jól megfogalmazott szöveges térkép nagy segítséget jelent a látássérült embereken túl azon személyeknek is, akik nem jártasak az adott helyszínen, legyen szó magyar vagy külföldi turistákról, vagy átmenő utazókról.
A tömegközlekedési eszközök megállóinak pontos helyszíni leírása mellett a tér egyéb sajátosságairól is lehetne olvasni, mely informálhatja az érdeklődőket.
Javasolt a magyar és angol nyelvű változatok elkészítése egy könnyen elérhető weboldalon, akadálymentes formában, hogy képernyőolvasóval is használhatóak legyenek. Így az utazástervezés sokkal könnyebbem megvalósítható már otthonról is.

Véleményezés alatt

Zárható / fedett / fedél nélküli (bármilyen) biciklitároló az M130 központba / központ mellé

Helyszín:

Mogyoródi út 130. Sportközpontba vagy a mellette lévő parkolóba vagy a Fischer István utca felé eső részre.

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Nagy hiány van a környéken zárható / fedett vagy fedél nélküli (bármilyen) biciklitárolókból, így a környéken lakóknak nagy segítség lenne ha bármilyen típusú biciklitároló létesülne a környéken. Számos opció lenne erre, akár bérelhető, akár ingyenes biciklitárolóra, akár MOL Bubi állomás. Jelenleg a környéken lévő lakóparkokban nagyon nehézkes a biciklik tárolása, ami megnehezíti a biciklivel való mindennapi közlekedést.

Véleményezés alatt

Gomba felujitása

Helyszín:

Örs vezér tér

Ötletbeadói költségbecslés:

50 000 - 100 000 Ft

A gomba felujitására gyüjtés is lehetne szervezni hogy akinek fonos hogy megmaradjo adjom bele pézt nem nagy összeget 1000 ft is sokat számit ha sokan vagyunk. Mert ahogy az nagymamám mondta sok kicsi sokra megy

Véleményezés alatt

MÁV területek gondozásba vétele – működési modell koncepció – 2026

Helyszín:

Mexikói út - MÁV terület parkosítása

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

2025-ben elutasítva, de most megállapodás várható a MÁV és Zugló között, tehát
Újra

A Mexikói úti vasútpart rendbetétele
Helyszín:
Mexikói út
Költség:
1 000 000 – 2 500 000 Ft
Mexikói út mellett futó vasútpart rendbetétele, parkosítása, tisztítása, esetleg parkolók (akár fizetős) kialakítása.
………………………………………………………………………… újra gondolható
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított

Véleményezés alatt

Fotóalbum szocreál lakótelepekről (Nagy Lajos király úti és Kerepesi)

Helyszín:

Nagy Lajos király úti és Kerepesi

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A Nagy Lajos király úti és a Kerepesi úti lakótelepek fővárosi védelem alatt álló lakótelepek. Archív fotók és napjainkban készített pillanatképek segítségével, rövid történeti áttekintéssel fotóalbum összeállítása, mely Zugló épített, kevésbé ismert örökségét mutatná be.

Véleményezés alatt

A zöld területek rendbetétele

Helyszín:

Zugló

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Javaslatom szerint a kerület indítson egy átfogó, több lépcsős zöldterület-rehabilitációs programot az alábbi elemekkel:

1. A toklászos gyomnövények teljes, gyökeres eltávolítása
* gépi gyomkiszedéssel,
* talajcserével a legsúlyosabban fertőzött részeken,
* szükség esetén környezetbarát gyomirtási technológiával.
2. A jelenlegi, elgyomosodott területek újrafüvesítése és növénytelepítése.

A toklász visszaszorítására olyan növényzet telepítését javaslom, amely:

* sűrű gyepet képez,
* ellenálló a szárazsággal szemben,
* kevés gondozást igényel,
* nem jelent veszélyt sem emberekre, sem háziállatokra.

Javasolt növények:

* angolperje alapú sport- és parkfű keverék,
* vörös csenkesz,
* réti perje,
* alacsony növésű, virágos méhbarát réti növények kijelölt területeken,
* bizonyos helyeken talajtakaró növények és díszfüvek.

Ezek a növények hosszú távon:

* esztétikusabb környezetet biztosítanak,
* csökkentik a gyomosodást,
* kevesebb fenntartási költséget igényelnek,
* javítják a kerület általános városképét.

A program becsült költsége természetesen a kezelendő terület méretétől függ, azonban hozzávetőlegesen:

* gyökeres gyommentesítés: 300–800 Ft/m²,
* talaj-előkészítés és újrafüvesítés: 500–1500 Ft/m²,
* komplex rehabilitáció teljes költsége: kb. 1000–2500 Ft/m² lehet.

Véleményezés alatt

Zuglói ÜGYKÖVETŐ rendszer – megvalósítási tanulmány

Helyszín:

Online tér

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

Zuglóban számos párhuzamos kisebb-nagyobb ügy kezelése valósul meg. Első lépésben az ügyek megfelelő indíthatóságát kell biztosítani egy automatizált online ügyindító, segítő rendszerrel, amely automatizálva és/vagy ügyintéző segítségével az ügy indítását biztosítja. Minden elindított ügy iktatásra kerül, azonosítható és nyomon követhető annak érdemi, sikeres lezárásáig.
Egy ilyen rendszer alkalmas arra, hogy egyfelől segítse az ügyek intézését, másfelől a lakossági elégedettség növelését.
A részvételi költségvetési ötlet csak az előkészítő tanulmányt célozhatja meg anyagi okokból.

Véleményezés alatt

Járdát az ösvény helyére

Helyszín:

Újvidék u.- Ibrányi u. között az Újvilág utcára

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Újvidék u.- Ibrányi u. között az Újvilág utca egy szakaszán nincs járda. Az iskolába menő vagy onnan távozó diákok ezért az úton vagy az út mellett a zöld részen közlekednek. Kérem a hiányzó szakasz megépítését.

Véleményezés alatt

Kihasználatlan betonfelületek átlakítása zöldfelületté

Helyszín:

Bosnyák tér, Zugló vasútállomás környéke

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Túlméretezett járdákat vagy kihasználatlan betonfelületeket lehetne átalakítani zöldfelületté. Felesleges aszfaltfelületeket lehetne felbontani és fákat, esőkerteket telepíteni a helyükre.
Javasolt helyszínek a Bosnyák tér és a Zugló vasútállomás környezetében.

Ez a megközelítés egyre népszerűbb és csökkenti a hőszigethatást, javítja a csapadékvíz beszivárgását és növeli a városi zöldfelületek arányát.

Véleményezés alatt

Lábtengó asztal

Helyszín:

Újvidék tér

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Lábtengó asztal felállítása a kültéri edzőpark mellé.

Véleményezés alatt

Közösségi komposztálópontok kialakítása Zugló lakótelepi részein

Helyszín:

Zugló

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Javaslom új, közösségi használatú komposztálópontok kialakítását Zuglóban, különösen a lakótelepi területeken, ahol a lakók számára jelenleg nincs lehetőség saját komposztálókeret elhelyezésére. A kezdeményezés nem a már működő, egyéni igénylésen alapuló komposztprogramot egészítené ki, hanem közterületi vagy közösségi használatú komposztálók létrehozását célozza.

A kijelölt helyeken kialakított komposztálók lehetőséget biztosítanának a társasházakban élők számára a kerti és konyhai zöldhulladék környezetbarát kezelésére, miközben erősítenék a lakóközösségek együttműködését és a környezettudatos szemléletet. A pontok kialakítása megfelelő tájékoztatással, szabályokkal és szükség esetén közösségi gondozással működhetne.

Véleményezés alatt

Zuglói BabaMama Közösségi Program

Helyszín:

Zugló (Varázskert BabaMamaHáz)

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

„Egy hely, ahol a családok közösségre találnak.”

Az ötlet

Javaslom egy egész éven át működő, ingyenesen elérhető Zuglói BabaMama Közösségi Program létrehozását, amely a várandósokat, a kisgyermekes családokat és a szülőket támogatja rendszeres közösségi foglalkozásokkal és szakmai programokkal.

A program célja, hogy minden zuglói kisgyermekes család számára elérhető legyen egy olyan közösség, ahol mozoghatnak, feltöltődhetnek, hiteles szakemberektől kaphatnak segítséget, és kapcsolatokat építhetnek más, hasonló élethelyzetben lévő családokkal.

Miért van rá szükség?

A gyermek születése után sok szülő – különösen az édesanyák – könnyen elszigetelődhet. A korábbi közösségek gyakran megszűnnek, miközben ebben az időszakban különösen fontos lenne a rendszeres mozgás, a lelki feltöltődés és a támogató közösség.

A fizetős foglalkozások sok család számára nem vagy csak ritkán elérhetők. Egy ingyenes, önkormányzat által támogatott közösségi program valódi segítséget jelenthet azoknak a családoknak, akik szeretnének aktívak maradni, fejlődni és kapcsolatokat építeni.

Hogyan működne?

Az önkormányzat létrehozna egy nyílt közösségi programot, amelyben megfelelő végzettséggel rendelkező helyi szakemberek tarthatnának foglalkozásokat.

A program elsődlegesen egy állandó, az önkormányzat által biztosított, könnyen megközelíthető közösségi helyszínen működne, ahol a családok kiszámítható időpontokban vehetnek részt a foglalkozásokon. Amennyiben a program iránt nagy az érdeklődés, a későbbiekben további helyszínekkel is bővíthető lenne.

A rendelkezésre álló költségvetéshez igazodva rendszeres, egész éven át tartó közösségi foglalkozások valósulhatnak meg.

A program részeként például az alábbi ingyenes foglalkozások valósulhatnának meg:
közösségi baba-mama klubok;
– baba-mama jóga;
– kismama jóga;
– szülés utáni regeneráló torna;
– babamasszázs;
– hordozási tanácsadás;
– szoptatási és csecsemőgondozási előadások;
– gyermek-elsősegély bemutatók;
– időszakos családi programok és közösségi események.

A programokat egy közös online felületen is közzé lehetne tenni, ahol a családok egyszerűen tájékozódhatnak az eseményekről, jelentkezhetnek a foglalkozásokra és értesítéseket kaphatnak az új programokról.

Mit nyer ezzel Zugló?

A Zuglói BabaMama Közösségi Program:
– támogatja a kisgyermekes családokat;
– segíti a szülés utáni testi és lelki regenerációt;
– csökkenti a társas elszigetelődést;
– erősíti a helyi közösségeket;
– ösztönzi az egészséges életmódot;
– hozzájárul egy még családbarátabb Zugló kialakításához.

A program nem csupán ingyenes foglalkozásokat biztosítana, hanem egy olyan támogató közösséget hozna létre, amely hosszú távon is javítja a kerületben élő kisgyermekes családok életminőségét, és erősíti a helyi összetartozást.

Véleményezés alatt

A rákosfalvi “ezeréves” platánfa védelme

Helyszín:

1144 Budapest Szentmihályi út 23 (Spárnál lévő nagy platánfa)

Ötletbeadói költségbecslés:

250 000 - 500 000 Ft

Rákosfalva talán egyik legszebb és legnagyobb platánfájának szeretném javítani a környezetét (Szentmihályi úti Spárnál helyezkedik el). Sajnos a mai napig betonlapok veszik körbe a törzsét, amely negatív hatással van a fára. A projekt célja elsősorban a beton eltávolítása és a törzs elkerítése lenne kis fa kerítéssel, így védve a fát a jövőben. Az elzárt részen lehetne ültetni árnyék és szárazságtürő növényeket… Ha támogatják a projektet, a kivitelezési költségek 10%-át átvállalom maximum 50.000 HUF-ig, továbbá a tényleges munkavégzésben részt vennék.

Véleményezés alatt

Zuglói KözTér Központ felállítása – Civil ernyőszervezeti modell az önkormányzati telkek közösségi hasznosítására

Helyszín:

Teljes Zugló

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Összhangban Zugló Önkormányzatának azon törekvésével és határozati gyakorlatával, amely előírja, hogy az önkormányzati ingatlanok (itt most kifejezetten a telkek érdekesek a projekt szempontjából) értékesítése előtt a Részvételi Osztály bevonásával meg kell vizsgálni a közösségi és zöldfelületi hasznosítás lehetőségeit, kirajzolódik egy ezzel foglalkozó, ebben tevékeny részt vállaló civil szervezet szükségessége, mint az önkormányzat civil partnere.

Problémafelvetés (azaz miért van rá szükség?)
Zugló Önkormányzata példamutató módon elkötelezte magát amellett, hogy a tulajdonában lévő üres telkek értékesítése előtt megvizsgálja a lakossági, közösségi hasznosítás lehetőségeit (mint az Angol utcai telek esetében). Ugyanakkor jelenleg hiányzik az a működési és jogi híd, amely a civil kezdeményezéseket és az önkormányzati infrastruktúrát tartósan, demokratikus és fenntartható módon összeköti. A civil szervezeteknek gyakran nincs kapacitásuk külön-külön szerződni, üzemeltetni és jogi felelősséget vállalni egy-egy területért, az önkormányzatnak pedig nincs kapacitása a mindennapi közösségi élet menedzselésére.

A megoldási javaslat, az ötlet részletes leírása
A projekt célja egy olyan civil-önkormányzati ernyőszervezeti modell létrehozása és pilot (mintaprojekt) elindítása, amely keretmegállapodást köt az önkormányzattal a közösségi funkcióra kijelölt telkek (pl. Angol utca) üzemeltetésére.

Ez az ernyőszervezet – amelynek bázisa és motorja a már beágyazott és aktív Hello, Zugló! Közösségi Alapítvány lehetne – koordináló szerepet töltene be:

Szerződéses híd: Jogi és adminisztratív partnerként áll kapcsolatban az önkormányzattal.

Demokratikus koordináció: Összehangolja a telkeken működni kívánó helyi civil közösségek, kisközösségek munkáját (pl. közösségi kertek, kulturális terek, zöldfelület-gondozás, szabadtéri közösségi funkciók).

Részvételi működés: Biztosítja, hogy a terek használati szabályait a környékbeli lakók és a használók demokratikus úton, közösen alakítsák ki (szociokratikus vagy részvételi döntéshozatallal). Emellett szakmai együttműködésre és bevonásra törekszik közösségi tervezés és közösségi döntéshozatal módszertanával dolgozó civil szervezetekkel (pl. Civil Kollégium Alapítvány, Gyökerek és Szárnyak Alapítvány).

Mit finanszírozna a részvételi költségvetés?
Mivel ez egy komplex, szervezeti és elindulási folyamat, a keretből az alábbiakat lehetne finanszírozni:

A modell jogi és működési kereteinek kidolgozása (szerződésminták, szabályzatok).

A koordináló civil ernyőszervezet (Hello, Zugló! Közösségi Alapítvány kapacitásbővítés) induló menedzsment- és facilitációs költségei az első 2 évben.

Az első mintatelek (pl. Angol utca) alapvető, közösségi infrastruktúrájának kialakítása (kerítés, alapvető közmű-hozzáférés, szerszámtároló, közösségi bútorok), amit már e civil ernyőszervezet koordinálásával vehetnek birtokba a lakók.

Miért hasznos ez Zuglónak?
Ez a projekt mintát adhat az egész országnak arra, hogyan lehet az üresen álló városi területeket bürokrácia helyett valódi, élő, lakossági terekké alakítani anélkül, hogy ez extra napi üzemeltetési terhet róna a kerületi vagyonkezelőre.

Véleményezés alatt

MÁV területek gondozásba vétele – működési modell koncepció

Helyszín:

Zuglói MÁV területek

Ötletbeadói költségbecslés:

500 000 - 1 000 000 Ft

Folyamatban van végre egy megállapodás megkötése, hogy a MÁV által el nem végzett zöldterület kezelési feladatokat Zugló önkormányzata részben átvegye.
Tekintettel arra, hogy sokszor az önkormányzat saját területeire sem jut kellő kapacitás, lehetőséget kellene biztosítani a közelben lakó vagy dolgozó érintettek számára, hogy maguk is elláthassák a kezelői feladatokat megfelelő együttműködési megállapodás keretében. Ennek működési és szerződéses feltételeinek kidolgozását célozza a javaslat.

Véleményezés alatt

Szabadtéri koncerthely

Helyszín:

Városliget

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

Nyári kisebb fesztiválhelyszín, ahol esténként koncertek, műsorok vannak. Gasztro sarokkal, beszélgetős, kiülős hellyel.

Véleményezés alatt

Süntelep létesítése lakótelepen és sünfolyosó kialakítása Zugló kertvárosi részén

Helyszín:

Nagy Lajos király úti lakótelep (Wass Albert tér és Kalapács utca közti belső parkban) és Zugló kertvárosi részei

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

A madár- és rovarbarát kert mintájára süntelep létesítése a Nagy Lajos király úti lakótelep egyik zegzugos kis területén, ahol a sünök békésen aludhatnak nappal. Ezen felül minél több sünfolyosó kialakítása Zugló kertvárosi részén. A sünfolyosók lényege, hogy az éjjel aktív szomszédaink gond nélkül bejárhassanak nagyobb területeket oly módon hogy a kerítés alján egy kb. 12 cm-es lyuk kerül kialakításra, ún. átjáró, ahol a sünök szabadon mászkálhatnának Zuglóban. A sünátjárók kialakítása játék keretében valósulna meg, és az az utca győzne, ahol a leghosszabb útvonalon lenne biztosítva a sünök mozgása sünátjáró által, és az ő jutalmuk egy utcabál lenne, melynek költségeit a projekt fedezné.

Véleményezés alatt

Zugló vadvilágának bemutatása természetfilm formájában

Helyszín:

Zugló teljes területe

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Sir David Attenborough legújabb természetfilmes alkotása, a Vad London mintájára bemutatni Zugló vadvilágát nappal (madarak, bogarak) és éjszaka (sünök, nyest, pele stb.). A filmet elsősorban MoMe-s vagy egyéb művészeti karok hallgatói készíthetnék el, vagy természetfilm készítésében járatos vloggerek. A film a Városligettől a kertvároson át a lakótelepekig bemutathatná a “láthatatlan” világos, mely ugyan olyan érdekes, mint akár London vadvilága.

Véleményezés alatt

Esőkert kialakítása Zuglóban

Helyszín:

Zugló

Ötletbeadói költségbecslés:

2 500 000 - 5 000 000 Ft

Javaslom esőkert kialakítását Zugló egy megfelelő közterületén a csapadékvíz helyben történő hasznosítása és a zöldfelületek vízellátásának javítása érdekében. Az esőkert összegyűjti és elszikkasztja az esővizet, csökkenti a csatornahálózat terhelését, mérsékli a villámárvizek kialakulásának kockázatát, valamint növeli a városi zöldfelületek ellenálló képességét az aszályos időszakokkal szemben. Emellett esztétikus, biodiverzitást támogató zöldfelületet hoz létre, amely javítja a városi környezet minőségét.

Véleményezés alatt

Zuglói Adatbánya – folyamatosan frissülő adattartalom

Helyszín:

Online tér

Ötletbeadói költségbecslés:

500 000 - 1 000 000 Ft

Zuglóban számos esemény, program, rendezvény, kezdeményezés, hír, nyilvános adat keletkezik naponta. Ezek szinte mindegyike megjelenik valamilyen elektronikus felületen, de ezek nem alkotnak összefüggő rendszert. A mesterséges intelligenciával való hatékony és eredményes kereshetőség érdekében ezeket az egyedileg karbantartott forrásokat regisztrálni kell (felsorolás) , kereshetővé, feldolgozhatóvá tenni, hogy ez a Zuglói ADATBÁNYA a lekérdezéseket készítők számára nyílt legyen.

Véleményezés alatt

Közösségi illemhely-hálózat kialakítása Zuglóban

Helyszín:

Zugló

Ötletbeadói költségbecslés:

1 000 000 - 2 500 000 Ft

Javaslom egy zuglói közösségi illemhely-hálózat kialakítását, amelynek keretében pékségek, kávézók, éttermek, vendéglátóhelyek és közösségi terek önkéntesen felajánlhatják mosdóik használatát a járókelők számára. Az önkormányzat a csatlakozó helyeket a fenntartási költségekhez való hozzájárulással, valamint egységes jelöléssel és kommunikációval támogathatná.

A program javítja a közterületek használhatóságát, különösen az idősek, kisgyermekes családok, mozgásukban korlátozott személyek és a kerületben közlekedők számára. A meglévő infrastruktúra bevonásával gyorsan és költséghatékonyan teremthető több elérhető, kulturált illemhely Zugló különböző részein.

Véleményezés alatt

Zuglói természetfotós pályázat, utána fotókiállítás a Nagy Lajos király úton

Helyszín:

Nagy Lajos király útja

Ötletbeadói költségbecslés:

7 500 000 - 10 000 000

Amatőr és profi fotósoknak verseny hirdetése, utána 1-től a 3. helyezettig díjazás, és ezt követően az elkészült alkotások bemutatása közterületen, a Nagy Lajos király úton, a @rc kiállításhoz hasonló módon, egy parkoló ideiglenes bemutatótérré alakításával. A téma: Zugló flórája és faunája.

Véleményezés alatt

Család és Mentális Egészség

Helyszín:

Almafa Pszichológiai és Pszichoterápiás Centrum

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Az Almafa Pszichológiai és Pszichoterápiás Centrum egy átfogó, közösségi mentálhigiénés programot indít a zuglói lakosság mentális jóllétének támogatása érdekében. A projekt elsődleges célja az elérhető, mindennapi életben hasznosítható pszichológiai ismeretterjesztés biztosítása a helyi közösség számára.
A kezdeményezés egy interaktív szakmai nappal nyitja meg kapuit a szakemberek és az érdeklődők előtt. Ezt követően havonta egy alkalommal szervezünk pszichológiai témájú előadásokat, amelyek aktuális és gyakorlati témákat dolgoznak fel.
A programsorozat fókuszában a család áll, különös tekintettel a családi dinamikákra, a generációk közötti kapcsolatokra és a neurodivergencia kérdéskörére. Az alkalmak során olyan területeket járunk majd körül, mint a párkapcsolati elakadások, a gyermeknevelési helyzetek, atipikus fejlődésmenet, a mindennapi stresszkezelés és önismeret.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a különböző nemek és családtagok egyedi igényeire, élethelyzeteire is reflexiót nyújtsunk. A programsorozatot végül egy záró szakmai nappal fejezzük be, ahol értékeljük az elért eredményeket és a közösségi visszajelzéseket. Ezzel a strukturált projekttel hosszú távon kívánjuk erősíteni a zuglói családok lelki egészségét és krízishelyzetekkel szembeni ellenállóképességét.

Véleményezés alatt

Miyawaki erdő kialakítása a Rákos-patak partján

Helyszín:

Rákos-patak zuglói szakasza

Ötletbeadói költségbecslés:

5 000 000 - 7 500 000

Javaslom egy Miyawaki módszerrel telepített, sűrű növényzetű minierdő kialakítását a Rákos-patak mentén egy alkalmas zuglói közterületen. A kis területen létrehozott, őshonos fafajokból és cserjékből álló erdő gyorsan fejlődő, biodiverz élőhelyet biztosít, javítja a levegőminőséget, csökkenti a városi hősziget-hatást, valamint hozzájárul a patak menti zöldfolyosó erősítéséhez. A fejlesztés egyben természetközeli pihenő- és oktatási helyszínt is teremthet a zuglói lakosok számára.

Ötletek

Megnézem