Beküldött ötletek
Itt találja a részvételi költségvetés keretében beküldött ötleteket. A szűrők segítségével kiválaszthatja, hogy melyik év ötleteit szeretné látni, illetve szűkítheti a listát az ötletek aktuális státusza (például elutasított, szavazásra bocsátott, nyertes) szerint.
Elutasított
Üdvözlő tábla a Thököly úton
A Thököly úton nincs tábla, ami köszönti a Zuglóba érkezőket. Ezt pótolni kell és ha már új kerül ki, akkor legyen valami szórakoztató szöveg rajta. Pl: „Üdvözöljük Zuglóban! Még nem vidék, csak zöldebb.”
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Átengedett
Szabadtéri mozi
Szabadtéri mozi működtetése egy erre alkalmas parkban Zugló területén májustól szeptemberig.
Az ötlet sikeresen átjutott a hivatali előszűrésen, majd a Részvételi Tanács javaslatára összevonásra került a "Silent kertmozi" című ötlettel. Az összevont ötlet magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Elutasított
Faültetés örökbefogadással
Javaslom egy olyan program elindítását, amelyben bármelyik zuglói lakó kérheti, hogy a lakóhelye közelében fát ültessen az önkormányzat, amit örökbe is fogad a lakó. Az örökbefogadók vállalják, hogy a nyári aszályos időszakban öntözik a fát, így biztosítva, hogy megerősödjön és hosszú távon is gazdagítsa a kerület zöldfelületeit. A program egyszerre növeli a zöldterületek számát és erősíti a közösségi felelősségvállalást.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Macskapark
Szeretnék egy olyan helyet ahol a gazdik hámmal és pórázon vihetik ki cicájukat a szabadba, egy teljesen biztonságos, bekerített, kijelölt területen – kutyák nélkül. Az Örs vezér terén van egy elkerített terület kutya tulajdonosok számára de a kerületben sokan vagyunk macska tulajdonosok is. Ez egy igazán különleges és úttörő kezdeményezés lehetne a zöldövezeti Zuglóban, hiszen tudomásom szerint eddig még nem volt hazánkban olyan hely, ahol kimondottan a cicák sétáltatására alakítottak volna ki parkot, viszont a VII. kerületi Önkormányzat nemrégiben mindezt elsőként létrehozta. Zuglói zöldövezetben lehetne a második olyan park ahová cicák is ki tudnának jutni a természetbe, veszélyek nélkül. A zárt macskapark természetesen szabályozott feltételek mellett lehetne használni, mint például : biztonságos, jól rögzíthető pórázzal, hámmal, macskahordozóval. Az állattartó az állat közvetlen közelében kell, hogy tartózkodjon. A park területére csak egészséges, parazitamentes macskával lehessen belépni. Vemhes, agresszív, ivarzási időszakban nem ivartalanított nőstény macskát a park területére nem lehetne bevinni. A macska által okozott rongálásért és szennyeződésért kizárólag az állattartó lenne a felelős. Remélem a XIV. kerületi négylábú macskabarátok is szívesen csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez!
A felvetés, sok szempontból kreatív és fontos, megvalósítása azonban, a járulékos költségekkel, túllépné az összeghatárt.
Elutasított
Közösségi tér a Rákospatak parknál
Szabadtéri közösségi tér létesítése az Árnyas játszótér mellett, a Rákospatak parkban.
Nem elég pontos az ötlet, javasolt pontosabb megfogalmazás, leírás annak érdekében, hogy elbírálni lehessen
Elutasított
Zárható, fedett kerékpártároló a Kacsóh lakótelepen
Zárható, fedett kerékpártároló létesítése a Kacsóh Pongrác lakótelepen.
Az ötlet fontos, megvalósítása sajnos túllépné az öt milliós összeghatárt.
Elutasított
Közvilágítás a Rákospatak parkban
Közvilágítás létesítése az Árnyas játszótér mögötti sétányra a Rákospatak-parkban.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Cargo kerékpár megosztó pont
Az önkormányzat tulajdonában lenne 1-2-3 ilyen kerékpár, hogy ha valakinek szüksége van rá nagybevásárláshoz vagy IKEA-záshoz, akkor ki lehet használni. Előre foglalható vagy sos a helyszínről is elvihető ha az nincs foglalva.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kültéri lábteniszpálya villanyvilágítással
Teljes értékű lábteniszpálya kialakítása fix hálóval. Potenciálisan kiegészítve villanyvilágítással, hogy hosszabbított nyitvatartási idővel lehessen használni. Elhelyezésére javasolt a most felfestett vonalak területe vagy a korábbi rollerpálya helye, ahol most teqball asztal is van. Adott asztal és a játszótér között elférne. Példaként szolgálhat a Sportliget az Újhegy Parkban a 10. kerületben. Világítás nélküli költsége csak a hálót és a vonalak festését foglalná magában, így akár a 100ezer fortinto sem érné el. Természetesen. más helyszínen is meg lehet ezt oldani. Egyetlen egy szabadon használható pálya van Zuglóban. A hibrid városligeti pályát azonban mindig röplabdázásra használják. A javaslat találkozna egy létező igénnyel, amit a jelenlegi M130-as megoldás (egyenetlen felületen, rossz méretű felfestés, hozzá egyenetlen fémrúd) nagyon alacsony színvonalon próbál kielégíteni. Támogatná az egészséget és a barátok/családok kapcsolódását.
Az M130 Sportközpont további fejlesztéseket is igényelne…
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Zebra a Fogarasi út – Csernyus utca – Örs vezér útja hármas keresztezősésnél
A Fogarasi út (főleg csúcsidőben) kimondottan forgalmas, nehéz rajta kijelölt zebra nélkül átkelni. A Csernyus utca és az Örs vezér útja hármas kereszteződésnél olyan, a környéken fontos utak futnak össze, mint az egyenesen az Örs vezére vezető, két külön útpályával rendelkező Örs vezér útja, és a hosszú távon (Fűrész utca néven) a Bosnyákra vezető Csernyus utca. Ezek mind hosszú, messzire vezető utcák, sokan használják őket a környéken, mind gyalogosok, mind pedig biciklisek, megérdemelnének egy zebrát, ezzel sok ember életén lehetne segíteni, erősíteni a gyalogos- és biciklisforgalmat, és a Fogarasi út mindkét oldalán élők jobb hozzáférést kapnának az Örs vezér útja zöldfelületéhez (Vezér utca mellett játszótér, tervezett közösségi kert, az Örs felőli oldalán inkább kihasználatlan potenciál, de lehetne kutyafuttató, futópálya, egy vertikális park).
De a potenciális rekreációs lehetőségeken túl ez az új átkelő hiánypótló közlekedési kapcsolatokat teremtene, és alig kerülne valamibe megépíteni.
Az ötlet fontos, azonban a megvalósítás költségei a kötelező fejlesztésekkel együtt túllépnék a megadott összeghatárt. Azontúl az ötlet fővárosi hatáskört érint, ezért tájékoztatásul továbbítani fogjuk a Fővárosi Önkormányzat felé.
Átengedett
ÚJVIDÉK Iskola – Tér
Az Újvidék tér és a iskola hosszabb távon egymást kiegészítő egységet alkothatnak.
Ezt célozza a jelen ötlet, amely nem számol a fenntartók sajnálatos különbségével, hanem éppen azok együttműködését célozza. Az iskola nappal jobban kihasználhatná a teret, nyilvános események alkalmával pedig bázisa, befogadója lehetne a kültéri eseményeknek, rendezvények. Télen műkorcsolya pálya működhetne, barátságos melegedővel, klubbal, programokkal. Az iskolai szünetekben kulturált közösségi együttlétnek adhatna teret.
Ötlet: Vízió és koncepció alkotására. Az erre jelentkezők felkérése, díjazása.
Az ötlet továbbjutott a hivatali ötletszűrésen és a Részvételi Tanács a 10 pótötlet közé választotta be. Ezek az ötletek akkor kerülhetnek fel a szavazólapra, ha a megvalósítási tervek készítése során valamelyik a top 25 ötlet közül kiesik.
Elutasított
Kerékpáros kapcsolat a Stefánia út és a Dózsa György út között
A Stefánia úti kerékpárút és a Dózsa György úti kerékpársáv csak 300 m-re van egymástól, de nincs köztük biztonságosan kerékpározható kapcsolat. Az Ifjúság útján a forgalmi sávok módosításával ez könnyen megteremthető, ezáltal a Mogyoródi út és a Keleti pályaudvar között közvetlen kerékpáros összeköttetés jönne létre.
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Átengedett
10 nap grund-élmény zuglói gyerekeknek
8-12 alkalmas pop-up kalandjátszótér program szervezése Zuglóban.
Az ötlet célja, hogy a mai, városi gyerekek megtapasztalhassák a “grund” élményét egy olyan pedagógiailag felügyelt helyszínen, ahol lehetőség van a felfedezésre, a szabad, kreatív játékra. Ahol semmi sincs kőbe vésve, minden alakítható. Nincsenek fix játékelemek, vannak viszont eszközök, anyagok, amik segítségével a gyerekek saját elképzeléseik szerint játszhatnak, építhetnek. A most ideiglenes jelleggel megvalósítható javaslat hosszú távú célja, hogy gyakorlati tapasztalatokon keresztül népszerűsítse a Magyarországon még kevésbé ismert kaland/építőjátszótér elképzelést, kedvet és bázist teremtsen egy állandó helyszín megvalósítására.
Elutasított
Gyalogos biztonság növelése az Egressy téri McDonald’s környezetében
A McDonald’s környezetében az intenzív autóforgalom és a rossz beláthatóság miatt veszélyes a gyalogos közlekedés. A csomópontok módosítása szükséges pl. járdafüllel vagy kiemeléssel, elsősorban a McDrive be- és kihajtójánál.
Az ötlet fontos, megvalósítása sajnos túllépné az ötmilliós összeghatárt.
Elutasított
Ivókút Zugló közterületeire
Ivókutak létesítése Zugló közterületein, akár a tűzcsapokon, vagy ahogy Budapest létesített a nagyobb közterületeken.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Átengedett
Ivókút a Rákos-patak játszótérre
A Rákos-patak menti (“Sárkányos”, valójában sárkány nélküli) játszótéren és annak közelében nincs vízvételi lehetőség, amely főleg a nyári használatot nehezíti meg. A játszótér területén ivókút létesítése javasolt.
Az ötlet sikeresen átjutott a hivatali előszűrésen, és a Részvételi Tanács pontozásán is magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Átengedett
Közterületi locsolócsapok megjavítása a Kacsóh Pongrác lakótelepen
A közterületeken lévő öntözőcsapok megjavítása oly módon, hogy slagot lehessen rá csatlakoztatni. Ezen csapok megjavítása a Kacsóh Pongrác lakótelepen és a Kassai téren.
Az ötlet továbbjutott a hivatali ötletszűrésen és a Részvételi Tanács a 10 pótötlet közé választotta be. Ezek az ötletek akkor kerülhetnek fel a szavazólapra, ha a megvalósítási tervek készítése során valamelyik a top 25 ötlet közül kiesik.
Elutasított
Közösségi illemhelyek Zuglóban
Közösségi illemhely Zuglóban: zuglói vendéglátóipari helyek a közösségi költségvetésből történő támogatás ellenében biztosítja a hozzájuk betérőknek, hogy fogyasztás nélkül is lehessen a mosdót, vécét használni. Ezt egy matricával lehet jelezni a bejárati ajtón. A hely vállalja, hogy az illemhelyet fenntartja e célból annak a támogatás ellenében, amit a közösségi költségvetésből kap. Jó és működő példa Józsefvárosban van, ahol ez a projekt az ottani részvételi költségvetésből valósulhatott meg.
Lehetséges helyek: Cafe memories (Mexikói út), Hamburgerező/Bocanova (Kassai tér), Maru tanya (Sárrét park).
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Öntözőkocsit használhassák a zuglóiak
A kerület öntöző teherautóit és vízvételi helyeit, munkaidőn vagy használaton kívül, a zuglói lakosok is használhassák.
Az önkormányzat és a Főkert, maximum 5 éves korig öntözi a fákat. Aszályos időszakban ez kevés.
Ha valakik veszik a fáradságot, és a lakóhelyük közelében öntöznék a fákat, legyenek megtámogatva ezzel a lehetőséggel.
Ehhez egy profi hőkamerára is szükség van, hogy megtudjuk a teherautóról nézve, hogy az adott fa párologtat-e, vagy vízre van szüksége.
Esetleg más műszerek beszerzése is indokolt lehet.
Az öntözések tényét fel kell jegyezni. Mikor, hol történt öntözés, kik végezték. Hol kell földmunkát, tányérozást végezni, hogy lehessen öntözni az adott fát.
A javaslat fontos, azonban, jogi szempontból problémás, a tehergépjármű tulajdoni- üzembentartási jogviszonya és lakossági használat keveredése miatt is.
Elutasított
Kutyafuttató áthelyezése
Újvidék térről helyezzék át a kutyafuttatókat a vasúti töltés mellé, ahol tudnak futni a kutyák 100 metert is akár.
A jelenlegi kerítés könnyen áttelepíthető.
Az Újvidék teren nem higienikus, hogy a játszótér 20méteres körzetében a kutyák megszüntették a zöld gyepet, folyamatos port kell beszívniuk a kisgyerekeknek.
Az ötlet nem önkormányzati területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra.
Elutasított
Patakpart rendbe tétele
Nagyon kevés kuka van kihelyezve, a patakpart Vezér út felőli oldalon pl nincs se a kutyásoknak se a sétálóknak kihelyezve, illetve 1-2 pad kihelyezése is jó ötlet lenne. Mivel a Mogyoródi úti sporttelep 8-kor bezár, ezért a futók a futópályáról kikényszerülnek a patakpartra, szuper lenne, ha lenne a biciklis úthoz hasonlóan egy futó rész kialakítva. Elegendő lenne akár egy keskeny ösvény is. Több fára is szükség lenne ezen az oldalon.
A növényzet nyírását is érdemes lenne jobban karban tartani, mivel ez így nem méhlegelő, hanem csak a gaz, ami kullancsoknak jó, hogy elszaporodjon ez a kutyásokra és a futókra is ugyanolyan nagy veszélyt jelent.
Örömmel láttam, hogy egyre több patkány méregdoboz van kihelyezve, viszont nem tudom milyen egyéb drasztikus módszer létezhet a megfékezésükre, de érdemes lenne bármit bevetni, ugyanis már fényes nappal látni az utcán szaladgálni.
Egy további észrevétel, a 81-es troli Mexikói út és Örs vezér tér összekötése nagyon jó indítvány volt, volt viszont a Szugló utcánál át felterelik a Vezér útra, ahol egyébként is járnak tömegközlekedési eszközök, viszont a Miskolci út további része a Fogarasi útig továbbra sincs lefedve.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kisvonat rönkjáték a játszótérre
Minden gyermek szereti a vonatokat. A játszótér járműparkja elöregedett.
Kisvonat vagonnal rönkfából kiválóan fejlesztené a gyerekeket, mivel szerepjátékot tudnak vele játszani.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Mókuskerék, Görgős járó, Trambulin
A gyermekek mozgásának fejlesztése elengedhetetlen.
A téren elenyésző a mozgasfejlető játék. Mókuskerék, trambulin és görgősjáróval kiegészülve egy vonzó pont lenne a gyerekeknek.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Villanypóznák és kis hidak, felüljárók újrafestése
Nincs mit részletezni ezen, javarészt rozsdásak a villlanypóznák, hervasztó. Az alapoknál kell kezdeni, nem nagyratörő tervekkel előállni.
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Fedett kerékpártároló létesítése
A társasházak közös használatú területei nem teszik lehetővé a házon belüli kerékpártárolást, valamint a kerékpárok lakásban történő elhelyezése is nehézkes, javaslom a Torontál – Róna – Bölcsöde utca által határolt közterületen fedett (esetleg zárható) kerékpártárolók kialakítását.
Az ötlet fontos, megvalósítása sajnos túllépné az öt milliós összeghatárt.
Elutasított
Közterületi Drótkötélpálya induló oldalon dobogóval
A jelenleg elhanyagolt füves területen elfér egy drótkötélpálya dobogóval, ami sok szórakozást nyújthat a gyerekeknek.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
pingpong a Pillangó parkban
Jelenleg egy pingpong asztal van, nagyon népszerű, többre volna igény
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Talajvíz szintjének monitorozása legyen nyilvános
Vannak a kerületben szikkasztó-, és talajvíz kutak, amiket monitoroznak.
Kérem, hogy az adatok legyenek nyilvánosak egy térképen és legyen grafikon is a vízszint változásról.
Az ötlet nem önkormányzati területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra.
Elutasított
Ajánlott a héten öntözni a ház előtt lévő fát, zöldsávot?
A zuglo.hu láblécében, vagy fejlécében legyen egy “Főkertész ajánlja” doboz, amiben ki lenne írva ajánlás, hogy a héten szükséges-e öntözni?
Idén nyáron nagy aszály volt. Jó lenne hivatalos forrásból megerősítés.
Az ötlet fontos, azonban hasonló szolgátatás elérhető hasonló témában: beeco aplikáció.
Elutasított
Járda a gyalogosoké
A korábbi közmű munkálatok után elmaradt a Jávor u. 14-16 szakaszon a járda szakszerű helyreállítása. A hanyag munka következtében a járda megsüllyedt, a csapadék víz nagy tócsában összegyűlik. Az utcában közlekedő autók a “a forgalom lassító küszöböt” a járda felé kerülik ki. Mindezek következtében a mélyedés nő, a csapadékvíz nő, a gyalogosok fokozatosan kiszorulnak, illetve sáros vízzel ruhájuk szennyezetté válik.
Az ötlet nagy valószínűséggel a részvételi költségvetés keretein kívül a közeljövőben megvalósításra kerül.
Nyertes
Átengedett
Biciklis KRESZ-pálya Újvidék téri lezárt területen
A felszabadult útszakaszon ugróiskolák felfestése, mini, gyerekeknek való biciklis KRESZ pálya kihelyezése és a járdáról való lehajtás akadálymentesítése.
Elutasított
Térfigyelő kamera az Emma utcai ovodához
Térfigyelő kamera elhelyezése az óvoda bejáratának figyelésére.
Incidens történt, hogy idegen bement és érdeklődött, hogyan lehet az intézményből gyermeket elvinni.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Átengedett
Forgalom lassitó letesítése
Forgalomlassító létesítése teljes terjedelmében a kereszteződésben. Amennyiben ez túl nagy költség egyszerre akkor fényvisszaverők telepítése a kereszteződés teljes burkolatának felületébe.
Balesetveszélyes jelenlegj formájában a kereszteződés
Az ötlet sikeresen átjutott a hivatali előszűrésen, majd a Részvételi Tanács javaslatára összevonásra került a "Fényvisszaverők az útburkolatba" című ötlettel. Az összevont ötlet magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Átengedett
Fényvisszaverők az útburkolatba
A kereszteződés balesetveszélyes.
Fénybisszavezők telepítésével este megelőuhetők a gyerekbalesetek.
Az ötlet sikeresen átjutott a hivatali előszűrésen, majd a Részvételi Tanács javaslatára összevonásra került a "Forgalom lassító létesítése" című ötlettel. Az összevont ötlet magas értékelést kapott, így továbbjutott a szavazólapra szánt 25 javaslat közé, melyekhez megvalósítási tervek készülnek.
Elutasított
legyen Roni ABC a Bosnyák téren
Nagyon nagy szükség lenne egy éjjel-nappali boltra a Bosnyák téren. Akár az ember éjszaka menne valahova, akár a dolgozó emberek korán kelnek, nincsenek nyitva a boltok a környéken sehol sem, a legközelebbi éjjel-nappali az Egressy út-Jerney utca kereszteződésnél van, a legközelebbi Roni/Manna ABC pedig a Reiner Frigyes parknál. Amúgy is a 7-es busz vonalán így az újpalotaiak is csak jól járnának vele. Vitális egysége lenne Alsórákos, Herminamező és Kiszugló lakosainak. Ha egyszer kihoznák az M4-es metrót esetleg a Bosnyák térig vagy akár Újpalotáig, az méginkább megsokszorozná a forgalmat. Ráadásul tekintettel az új épületekre – és várhatóan új lakosokra, elképesztő forgalma lehetne ennek az üzletnek.
Az ötlet fontos, azonban, Ilyen mértékű beavatkozás a gazdasági életbe nem lehetséges az önkormányzat részéről.
Elutasított
Örs vezér útja foci pálya
Örs vezér útján a két úttest között sportolásra alkalmas hely kialakítása. Pl focipálya
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Térvilágitás az Újvidék térre
A 2 felkövezett részre térvilágítás létesítese, mivel jelenleg semmilyen világítás nincsen.
Balesetveszélyes a tér mindkét részének elhagyása.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Átengedett
Piacozz gyerkőccel
Bosnyák téri piacon játékos kampány, ami megszeretteti a gyerekekkel a piaci vásárlást – pl minden héten egy idény gyümölccsel/zöldséggel/ ünnepi fogással kapcsolatos szépen illusztrált recept, bevásárló lista, amin a gyerekek kipipálhatják, hogy mindent beszereztek-e (akár otthon nyomtatható), pénzérmével kölcsönözhető gyerek bevásárló kosár. Esetleg együttműködés kialakítása a környékbeli ovikkal, hogy a gyümölcsnapra a szülők egyszerűen és akár kedvezményesen tudjanak a piacról hazai idénygyümölcsöt vinni
Az ötlet továbbjutott a hivatali ötletszűrésen és a Részvételi Tanács a 10 pótötlet közé választotta be. Ezek az ötletek akkor kerülhetnek fel a szavazólapra, ha a megvalósítási tervek készítése során valamelyik a top 25 ötlet közül kiesik.
Elutasított
Food Truck Udvar
Ha van olyan vendéglátó hely, ami kitelepülne, olyan jó lenne a patak parton – akár a nyáron autómentesített területen – food truck udvart kialalkítani, egyszerű raklapbútorokkal, mosdóval. Egy kávéért és egy kis harapnivalóért hálásak lennének a játszótéri szülők, gyerekek.
Az ötlet hasznos, azonban,Ilyen mértékű beavatkozás a gazdasági életbe nem lehetséges az önkormányzat részéről.
Elutasított
Patakparti játszótér bővítése
A Patakparti játszóteret rengeteget használják a közeli bölcsőde és óvoda gyerekei, a nagyobb gyerekek számára kevés játék van. Olyan új játékokkal bővíteném, amivel több gyerek is tud egyszerre játszank – pl. földbe süllyesztett trambulin, forgójáték, drótkötélpálya
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Átengedett
Szabadtéri olvasóterem
Zuglói Ifjúsági Centrum és Kassák könyvtár épületének kertjében egy hangulatos szabadtéri olvasósarok kialakítása, ülőhelyekkel és könyvszekrénnyel, ahol közösségi programok is megvalósulhatnak.
Átengedett
Építész tervezés
Valamely az Önkormányzat által indított építészeti tervezést igénylő projekt keretében – építész tervezésre, vagy Mural-art (falfelület tervezésre) – a szakképzést adó felsőoktatási intézmények hallgatói között tervpályázat indítása.
Az ötlet tervezendő objektum, vagy mural art tervezésére ad majd lehetőséget a diákoknak.
Javasolt díjazás 3 helyezettnek: 300+130+70=500 eFt
Elutasított
vándor plakátkiállítás
10 darab közepes méretű (A1, A0) hirdetőtáblát kell vásárolni amelyekre idősazkos fotó, rajt fesztmény, képregény, vers novella , bármi képzőművészeti kiállitásokat lehet kiállitani. Kb arc kiállitás kicsiben, időszakosan.
Az ötlet annyiban lenne plusz, hogy a hirdetőtáblák csak képzőművészeti élményt szolgáltatnának ÉS nem fix telepitésűek, hanem az több téren is előkészitett lábazatra lecsavarozhatóak. Tehát 10 plakát egy hónapig a Kassai Téren majd átköltöztethető az Örs-re.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Nyilvános játszótéri WC
A gyermekek számára is kényelmesen használható, pelenkázóval, kézmosóval felszerelt WC telepítése a népszerű játszóterek mellett (hasonló pl. az V. kerületi Olimpia parkbelihez vagy az I. kerületi Süsü vagy Vuk játszótérbelihez). Ez az újítás nyilvánvalóan segítené a családok életét, javítaná a környék higiéniai viszonyait, segítené a gyerekek szobatisztulását, növelné a szabadtéren eltölthető idő mennyiségét, ami a gyermekek egészséges életmódját is előmozdítaná. Fizetőssé tétel megfontolandó a visszaélések elkerülése érdekében.
Az ötlet fontos. A megvalósítás, az üzemeltetés, fenntartás költségei azonban biztosan túllépnék az összeghatárt. Sajnos egy közterületen üzemelő nyílvános wc nem valósítható meg ötmillió forintból.
Elutasított
Hiányzó kerékpársáv a Thökölyn
A Thököly úti kerékpársáv a Zugló vasútállomás környezetében (Hermina út – Mexikói út közötti szakasz) hiányos. Itt a nagy autóforgalom és a számos buszjárat miatt a kerékpárosok veszélyes helyzetekbe kerülhetnek. Ez veszélyezteti a kerékpárosok épségét, emiatt sok ember inkább az autót, vagy a tömegközlekedést választja.
Ezért javaslom a védett kerékpársáv kiépítését a Zugló vasútállomás környezetében.
Az ötlet fővárosi területet és hatáskört érint, ezen oknál fogva nem bocsájtható szavazásra. A fővárosnak továbbításra kerül. Javasoljuk, beadását a fővárosi közösségi költségvetés keretében is.
Elutasított
Köztéri kamera az iskola és kisbolt közé
Incidens történt, melyben kiskorút próbaltak molesztálni.
Az iskola környéke kiemelt terület, biztonságossá tétele nélkülözhetetlen
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Kutyafuttató átalakítása közterületi fitness parkká
A kutyafuttató körbe van kerítve , ideális lenne köztéri fitness parknak. Zárhatóva téte egyszerű így a vandizmus is kikerülhető
A meglévő használók érdekeit sértheti az új funkció régi kárára való kialakítása
Elutasított
Közterületi padok elhelyezése
A 2 focipálya között a kiskút mellé szeretnénk telpíttetni 2 padot.
A játszótér felőlinoldalon szintén kérjük a padok számának növelését valamjnt a játszótéren belül is.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Rákospatak kutyafuttató bekerítése
A fent jelölt utcák által határolt területen több évtizede van egy hivatalosan kijelölt kutyafuttató, amelyet napi rendszerességgel közel 200 kutya és gazdáik használnak. A kutyák kb 70 % nagytestű és mentett/örökbefofadott kutya. Régóta szeretnénk, ha a futtató a forgalmas utcák mentén bekerítésre kerülne. A futtató használatának csúcsideje egybe esik a környékbeli utcák forgalmának gyalogos és autós forgalmának csúcsidejével.
A terület és a környezte ebben a formában balesetveszélyes, az útra kifutó kutyák miatt. Folyamatos konfliktusforrás a környékbeli iskolásokkal és szüleikkel, egyrészt a futtatón áthaladó reggeli/délutáni gyerekforgalom, másrészt a futtató nem rendeltetésszerű használata miatt. A futtatóra közösségi összefogásból már kerültek agility játékok, melyekben az odajáró gyerekek rendszeresen kárt tesznek. Amennyiben a futtató egy jól körülhatárolt terület lenne, a fenti konfliktusok megoldódnának és a kutyák/autósok is biztonságban lennének egymástól. A futtató nemcsak a kutyáknak jelent egy biztonságos mozgásteret, de a közeli és távolabbi környéken lakóknak is fontos találkozási és kapcsolódási pontja, híd a korosztályok között. A futtatót használó közösség összetrató és proaktív, hajlandó a fejlesztésbe beszállni akár társadalmi munkával, ésszerű keretek között akár anyagi hozzájárulással is.
Az ötlet a zuglói lakosokból álló Részvételi Tanács pontozási és ötletszűrési folyamatában nem került kiválasztásra. A Tanács tagjai minden beérkezett javaslatot külön pontoztak, de a magas számú ötlet miatt csak korlátozott mennyiséget juttathattak tovább a szavazólapra.
Elutasított
Gyalogos lámpa
Thököly út, Szabó József utca kereszteződésben zebra és lámpa kiálakitasa